Észtország lehet az első volt szovjet tagállam, amely támogatja az azonos nemű párok házasságát

2023. június 15. 10:41

Kéthónapja jutott hatalomra a liberális kormány, és máris az igazán fontos témákkal foglalkozik.

2023. június 15. 10:41
null

Észtország liberális koalíciós kormánya mindössze két hónapos, de már egy olyan törvénytervezeten dolgozik, amely többek között legalizálná az azonos neműek házasságát, mindezt azért,

hogy elhatárolódjon a szomszédos Oroszországtól

– írta az Euractiv.  A jövő hét elején lesz a szavazás, és az LMBTQ+ aktivisták azt remélik, hogy az észt parlament támogatni fogja a kormány törvényjavaslatát, ha ez valóban megtörténik, akkor a balti ország lesz az első volt szovjet állam, amely legalizálja az azonos neműek házasságát.

„A házassági egyenlőség elfogadása az utolsó mérföldkő Észtországnak a valóban nyitott és egyenlő társadalom és az európai értékek felé vezető úton, lerázva magáról a szovjet rendszer és az elnyomás tragikus múltjának utolsó béklyóit” – mondta az Euractivnak Vootele Pai független politikai elemző, a belügyminiszter korábbi tanácsadója.

Pai elmondta, Oroszország ukrajnai inváziója után sokan attól tartanak, hogy Észtország – a NATO és az Európai Unió tagja, Ukrajna elkötelezett támogatója – lehet a következő a sorban. A portál szerint egyesek szélesebb körű szimbolikát is látnak abban, hogy Észtország legalizálja az azonos neműek házasságát.

– mondta Pai. 

Az ország nemek közötti egyenlőségért felelős biztosa Christian Veske szerint viszont „még mindig sok a tennivaló”.

A mostani javaslathoz hasonló törvényeket a szomszédos Lettországban és Litvániában, elutasították az LMBTQ-aktivisták most azt remélik, hogy Észtország „utat mutat majd a fejlődésben egy olyan régióban”, ahol az Euractiv szerint „a társadalmi konzervativizmus az 1991-ben véget ért szovjet uralom maradványa”.

***

 

Nyitókép: Ilmars ZNOTINS / afp

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
luxusbatar
2023. augusztus 10. 21:31
Huhhh....olvasni is fájdalom volt ezt a sok faxságot. "A tankokkal és rakétákkal vívott fizikai háború mellett ez a háború a kultúrák, értékek és szabadságjogok közötti háború is" Mióta érték buzlás? Egészen megdöbbentő, hogy vannak kormányok, amik ebben a háborús és gazdasági helyzetben a legfontosabbnak a buzik házasságát tartják. De meg is fordíthatom: ha van idő és energia és IGÉNY! buzulásra, akkor nem lehet olyan nagy gond, sem a háború, sem a gazdasági helyzet.
Burdisgarage
2023. június 15. 19:01
Utolsó mi? Hát ez még kurvára nem lmbtq-s.
Rizsa
2023. június 15. 18:18
Hol vannak a zöldek !? Egy nagyobb a felmelegedés a földön !
kitiltott
2023. június 15. 18:09
"Igazán fontos"..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!