Verhofstadt: Magyarország jogai is korlátozhatóak

2013. március 13. 13:55

Guy Verhofstadt, az Európai Parlament (EP) liberális frakciójának belga vezetője szerdán felszólította José Manuel Barrosót, az Európai Bizottság elnökét, hogy a küszöbön álló EU-csúcstalálkozón vesse fel a magyar alkotmánymódosítás ügyét, és az uniós alapértékek sérelme esetére kidolgozott eljárásrend jegyében kezdeményezzen vitát a kérdésről.

2013. március 13. 13:55

Az uniós országok állam-, illetve kormányfői csütörtökön és pénteken tanácskoznak Brüsszelben, erre készülnek az európai politikusok. „Mit kell még itt ellenőrizni? Egyértelműen sérültek az európai értékek” – mondta Strasbourgban Verhofstadt. Megjegyzése arra utalt, hogy a magyar alaptörvény hétfői módosításának parlamenti elfogadása után az Európai Bizottság és az Európa Tanács részéről egyaránt bejelentették: a felmerült aggályok miatt alapos vizsgálat és elemzés tárgyává teszik a budapesti parlament által megszavazott szöveget.

A liberális EP-frakcióvezető – volt belga külügyminiszter – szerint azonban már most egyértelmű, hogy a magyar alkotmánymódosítás sérti azokat az alapértékeket, amelyeket az EU-ról szóló alapszerződés 2. cikke sorol fel, és aminek nyomán a 7. cikkben említett eljárás megindításának van helye az érintett tagállammal szemben. A 7. cikk szerinti eljárás alapján a tagállam jogai korlátozhatóak – így végső esetben akár szavazati joga is felfüggeszthető. Verhofstadt úgy vélekedett, hogy az alaptörvény módosításával az európai értékeket sértő előírásokat egyszerűen beemelték az alkotmányba.

Gabriele Zimmer, az „Egységes Európai Baloldal/Északi Zöld Baloldal” elnevezésű EP-frakció elnöke – a német Baloldal pártjának képviselője – úgy vélekedett, hogy a magyar kormány politikája nem tartja tiszteletben sem az uniós alapjogi chartát, sem magát a jogállamiságot.

Andreas Mölzer, aki frakción kívüli, független EP-képviselő – a jobboldali osztrák Szabadságpárt politikusa – ezzel szemben azt mondta, hogy Magyarország vonatkozásában kettős mérce érvényesül. Szerinte Ausztriában is megtörtént, hogy a „vörös-fekete” (szociáldemokrata-néppárti) nagykoalíció idején, amikor az még kétharmados többséggel rendelkezett, alkotmányerejű törvénnyé emeltek olyan szabályt, amelyet a legfőbb bírói fórum megsemmisített, illetve ilyen megsemmisítés volt várható. A „demokratikus aggódók” akkor is hallgattak, amikor Victor Ponta román szocialista miniszterelnök kormánya akarta megfosztani jogkörétől az alkotmánybíróságot – hangsúlyozta Mölzer.

Összesen 155 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2013. március 14. 08:07
Sőt ki kell lőni minket a Marsra, mert a 49,5 milliárd forintos nyereségét meg mertük csapolni az energiaszektornak és nem tűrtük birkamód az EU legmagasabb energiaárait.
mustármag
2013. március 14. 07:10
Jól fizetett eus hadsereg. Szét kéne zavarni az egész bagázst, Európának semmi haszna belőlük.
Next adósság
2013. március 14. 02:05
Mr Pléh Fog kaffog. Hümm!
huttinger
2013. március 13. 23:09
"""Verhofstadt: Magyarország jogai is korlátozhatóak""" Ne Magyarországgal b*sszanak ki ha lehetne kérnem! A következőt javaslom. Ha csak és kizárólag a fidesszel akarnak kib*szni akkor a Néppárti frakcióból zárják ki a fidesz delegáltakat és váltsák le Orbánt az alelnöki pozícióból. Na majd utána nézzék meg őkelme orcáját.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!