Itt egy exkluzív lista: ezek az ellenzéki képviselők nem szavaztak Svédország NATO-csatlakozásáról

2023. augusztus 01. 05:36

Frakcióik kezdeményezték, támogatták a hétfői rendkívüli ülést; mégis voltak baloldali képviselők, akik nem szavaztak a hétfői rendkívüli ülésen.

2023. augusztus 01. 05:36
null
Nagy Gábor
Nagy Gábor

Mint arról a Mandiner.hu is beszámolt, hétfőn 13 órára rendkívüli országgyűlési ülést hívott össze az ellenzék kérésére Kövér László házelnök.

Mindezt 49 ellenzéki politikus szorgalmazta, akik hat napirendi pontot fogalmaztak meg, amelyet szerintük a parlamentnek sürgősen meg kéne tárgyalnia.

Így például Svédország NATO-csatlakozásának parlamenti ratifikálását. (Amely csupán a zárószavazásra vár.)

Csakhogy az ülés nem pusztán a kormánypárti képviselők hiánya miatt lett határozatképtelen, baloldali képviselők sem szavaztak, így például a DK-ból

  • Arató Gergely,
  • Gyurcsány Ferenc,
  • Hegedűs Andrea,
  • Kálmán Olga,
  • Komáromi Zoltán,
  • Oláh Lajos,
  • Vadai Ágnes,
  • és Varga Zoltán.

A Momentum frakciója – kik azt követően kezdeményezték a rendkívüli ülést, hogy a vilniusi NATO-csúcson kiderült, Törökország hozzájárul, hogy Svédország is tagja legyen a katonai szervezetnek; ezt támogatta az előbb említett DK, a szocialisták, a Jobbik-Konzervatívok, a Párbeszéd és az LMP is – teljes létszámban képviseltette magát, derül ki Parlament.hu adatbázisából.

Az MSZP majdnem teljes létszámmal tudott ott lenni a hétfői ülésen,

pusztán Molnár Zsolt nem szavazott.

A Jobbik-Konzervatívok országgyűlési frakciójában már több volt a hiányzó, már ami a szavazásokat illeti, hiszen a fentebb linkelt adatbázis alapján Bencze János, illetve Lukács László György sem használta a szavazógépet.

A Mi Hazánkból Dócs Dávid „hiányzott”, a Párbeszédből viszont relatíve sokan:

  • Berki Sándor,
  • Mellár Tamás,
  • Szabó Rebeka,
  • valamint Szabó Tímea.

Az LMP-ből Keresztes László Lóránt, a független képviselők közül pedig Varga Ferenc nem voksolt.

Mi történt akkor a rendkívüli ülésen?

A határozatképtelenség megállapítása előtt a hét ellenzéki frakció élt a napirend előtti felszólalás lehetőségével, számolt be a Magyar Nemzet. Kanász-Nagy Máté, az LMP országgyűlési képviselője felszólalásában úgy vélekedett, hogy több tízezres nagyságrendben telepítenek be külföldi vendégmunkásokat az országba. A baloldali politikus ismét kifejtette: nincs szükség itt akkumulátorgyárakra. A Párbeszéd részéről Tordai Bence szintén ellenezte, hogy akkumulátorgyárak épüljenek, mivel szerinte nincsenek meg ehhez hazánk adottságai.

A Momentum és a balliberális szövetségesei parancsba kapták a gazdáiktól, hogy beszéljünk Svédország NATO-csatlakozásáról. Hálásnak kell lenni a sok kiképzésért, amit Amerikában kaptak”

– ezt már Toroczkai László Mi Hazánk-elnök mondta napirend előtt. Brenner Koloman, a Jobbik-Konzervatívok képviselője azt állította a felszólalásában, tanárhiány van hazánkban, s arról értekezett, hogy egy normális kormány megfelelő támogatást adna az egyetemeknek is.

Komjáthi Imre felszólalásában kijelentette, hogy az MSZP támogatja Svédország NATO csatlakozását, ami szerinte egyenesen következik Horn Gyula örökségéből.

A momentumos Gelencsér Ferenc kifogásolta, hogy a kormánypárti képviselők nem jelentek meg az ülésen, ami szerinte az jelenti, hogy a kormányt nem érdekli a magyarok biztonsága. Azt állította: ők az első pillanattól fogva kimondták, hogy a legfontosabb feladat a béke megteremtése, ezért szerinte azt állítja, hogy ebben az országban vannak háborúpártiak, az „egy morális egytálétel”.

Varju László a DK-ból azt hangoztatta: Orbán Viktor bűne, hogy Magyarország az egyetlen olyan EU-s és egyben NATO-tagország, amely ellenzi a szintén EU-tag Svédország NATO-csatlakozását. Szerinte a miniszterelnök azért teszi ezt, mert nem a magyaroknak, hanem Vlagyimir Putyinnak van lekötelezve.

A napirend előtti felszólalásokat követően az Országgyűlés előtt felolvasták Kocsis Máté, a Fidesz és Simicskó István, a KDNP frakcióvezetőinek a közös levelét. Hangsúlyozták, hogy a kormánypárti képviselőcsoportok nem vesznek részt a rendkívüli parlamenti ülésen.

Hol lehettek az ellenzéki képviselők?

Annyi bizonyos, hogy Kálmán Olga a Facebookon tett közre egy olyan képet hétfőn, amin képviselőtársaival – Vadai Ágnessel és Arató Gergellyel – látható, a következő kiírással „DK nyári tábor kollégákkal”. Vadai Ágnes posztjából pedig annyi plusz információ érkezett, hogy a kép az EuroCampuson készült. A pártvezér, Gyurcsány Ferenc Facebookon nem mutatott semmit a nagyközönségnek. Társa, Varga Zoltán viszont igen, aki arról tartott tájékoztatót, hogy a magyar kormány teljesen titokban, a debreceniek feje felett egyezhetett meg egy kínai óriásvállalattal egy újabb akkugyár építéséről. Varga hétfőn volt élő adásban.

A párbeszédes Berki Sándor hétfőn a Fertő tó mellől jelentkezett be (életében először), legalábbis a közösségi oldala szerint; a jobbikosokról nincs hír.

Az LMP-s Keresztes László Lóránt délután Dombóváron járt, ahol állítása alapján egy védett gesztenyesort tarolt le a helyi városvezetés, előtte pedig Pécs ügyében jelentkezett be közösségi oldalán.

Mint írtuk, Svédország NATO-csatlakozásáról szóló előterjesztést már megtárgyalta az Országgyűlés, csak a zárószavazás van hátra – amire így várhatóan a parlament őszi ülésszakában kerülhet majd sor.

Nyitókép: Facebook

 

 

Összesen 105 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KBA98
2023. augusztus 01. 16:02
Akkor mit reklamálnak?
olajfa1
2023. augusztus 01. 12:59
.. ELLNBEN A FIDESZES KÉVISELŐKET "EKÉZTÉK" MERT ŐK NEM MENTEK SZAVAZNI!... Mert amit szabad Jupiternek... -és a libbant aljas komcsi bagázsnak- AZT MEG NE PRÓBÁLJA SENKI MÁS SE! Mert csak így lehet "demokrácia" a libbant-kommancsoknak!...
rendesember
2023. augusztus 01. 11:50
Jól mondta Toroczkai.
chief Bromden
2023. augusztus 01. 11:33
Gazdáik utasítására kierőszakoltak egy rendkívüli ülésnapot. Ilyen a demokrácia, a többséget nem izgatják az idegen érdekek. Majd a zsenik szavaztak határozatképtelenség mellett. :D Megint sikerült a magyar választók szemében lejjebb küzdeni magukat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!