Orbán Viktor: Nekünk minden élet számít

2020. november 16. 15:10

„Önnek, úgy tűnik semmi sem drága” – fogalmazott Jakab Péterhez szólva a miniszterelnök.

2020. november 16. 15:10
null

Az Országgyűlés hétfői plenáris ülésén Orbán Viktor miniszterelnök ismét válaszolt az ellenzéki képviselők kérdéseire. Jakab Péternek (Jobbik) válaszolva a kormányfő elmondta, „a magyar kormány a nyári hónapokban az országot felkészítette a védekezésre. Így

Az intenzív ágyakon 582 beteg fekszik, és rendelkezésre áll háromszor ennyi intenzív ágy” – közölte.

„Ahány munkahelyet a vírus tönkretesz, annyit létre fogunk hozni”

Orbán Viktor szólt arról is, hogy a kormány mozgósította a medikus-hallgatókat is. MInt mondta, jelenleg 600 diák dolgozik különféle területeken. A kormányfő emlékeztetett arra is: a kormány megígérte, hogy ahány munkahelyet a vírus tönkretesz, annyit létre fog hozni. A kormányfő közölte: „2010-ben 3,7 millió, míg most 4,5 millió munkahely van”.

A miniszterelnök viszontválaszában a Jobbik frakcióvezetőjének elmondta azt is, hogy „14 429 beteg jut egymillió főre Magyarországon, miközben az EU átlaga több mint 20 ezer fő. A halálozások tekintetében is jobban állunk” – tette hozzá.

– fogalmazott a kormányfő. 

A kormány nem szigorítja az abortusztörvényt

Orbán Viktor Gurmai Zita (MSZP) abortusz-szabályozással kapcsolatos kérdésére válaszolva leszögezte, a kormány nem készül az abortusztörvény szigorítására.

Az ország felkészült és védekezik

Vadai Ágnesnek (DK) válaszolva a miniszterelnök úgy kezdte válaszát: „van abban valami magabiztosan pikáns, amikor egy olyan párt beszél hazugságról, akinek a pártelnöke arról beszélt, hogy hazudtak reggel, délben meg este”. Mint a kormányfő fogalmazott:

Orbán Viktor elmondta azt is, az ország felkészült és védekezik. Mint fogalmazott: „teljesen nyilvánvaló a különbség a tavaszi és a mostani felkészülés között” – mondta a kormányfő.

A miniszterelnök szólt arról is, hogy szerinte az ellenzéki képviselők „inkább magukra legyenek dühösek”. A kormányfő elmondta, többek között Vadai Ágnes szavazatával a Gyurcsány-kormány 2008-ban elvett egyhavi fizetést az orvosoktól és az ápolóktól. Mint a kormányfő fogalmazott: „Önök, amikor kormányon voltak, tönkretették az egészségügyet, hatezer orvost elbocsátottak”. Orbán Viktor Vadai Ágneshez szólva hozzátette: „ezeket az intézkedéseket Ön is megszavazta”.

Több alapvető termék áfáját 5 százalékra csökkentette a kormány

Csárdi Antalnak (LMP) a pálinka áfáját érintő kérdésre válaszolva Orbán Viktor elmondta, „a pálinka a 27 százalékos körbe tartozik.

– szögezte le a kormányfő. Mint mondta, „ha azt akarjuk, hogy a jövedelmeken alacsony adó legyen, akkor a fogyasztási adóknak magasabbnak kell lennie”. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy „mind Svédországban, mind Németországban 30-40 százalékos az SZJA-kulcs.”. A kormányfő a képviselőhöz szólva hozzátette: „ne kívánja, hogy nálunk is így legyen. Segítsen minket abban, hogy megőrizzük ezt a szintet!”

„Az alapjövedelmet nem fogjuk támogatni”

Tordai Bencének (Párbeszéd) válaszolva Orbán Viktor elmondta, „nem tudja a kormány végrehajtani a Párbeszéd azon javaslatát, miszerint a nyugdíjasok ne szállhassanak fel a BKV-ra, ha az 500 méteres körzetükben van bolt.” Tordai Bence alapjövedelmet érintő felvetésére a kormányfő leszögezte:

Mint Orbán Viktor kifejtette: „a magyar társadalom és gazdaságfilozófia azon az alapon áll, hogy megpróbálunk mindenkinek munkát adni, így a legnehezebb helyzetben élőknek is. A munkára kell ösztönözni az embereket, míg az alapjövedelem arról szól, hogy mindenki otthon maradhat, és nem kell semmit sem csinálnia.

– szögezte le a miniszterelnök.

„Most jó helyen vagyunk az Európai Unióban”

Dúró Dóra (Mi Hazánk) kérdésére válaszolva a kormányfő elmondta, „az EU-nak addig van értelme, amíg a tagországok nemzeti jellege megmarad. Meg kell vívni a belső csatákat, de csak úgy legyünk benne, hogy a magyarok megmaradjanak. Most jó helyen vagyunk az EU-ban” – mondta a kormányfő. Orbán Viktor szólt arról is, hogy „olyan propaganda alakult ki, mintha mi csak pénzt kapnánk, míg mások meg nem. Ez nem így van, sőt,

– szögezte le a kormányfő.

2028-ban Magyarország nettó befizető lehet az EU-ban

Duró Dórának (Mi Hazánk) adott viszontválaszában Orbán Viktor elmondta azt is, az európai uniós kérdésekről a magyar parlamentnek kell döntenie. Mint fogalmazott: „5,7 milliárd euró ment el az országból, és ezzel szemben 4,2 milliárd euró érkezett az országba 2017-ben .” A kormányfő elmondta azt is: 2028-ban Magyarország nettó befizető lehet az EU-ban.” 

A cél, hogy az emberek minél teljesebb képet kapjanak

Stummer Jánosnak (Jobbik) válaszolva a miniszterelnök leszögezte: „az nem segíti a védekezést, ha megtéveszti az embereket”. A kormányfő elmondta, hogy

Orbán Viktor szólt arról is, hogy igenis felkészültek a második hullánra, és le is fogják győzni a vírust. „A menthetetlen betegek meggyógyítására senki sem tehet ígéretet” – mondta Orbán Viktor.

A miniszterelnök szólt arról is, hogy „a magyar statisztikák nemcsak a konkrétan koronavírusban meghaltak számát teszik közzé, hanem azokat is, akik szenvedtek ebben a betegségben. Mindennek oka, hogy az emberek minél teljesebb képet kapjanak” – zárta a szavait.

Semmilyen fejlesztési forrást nem vonnak el Miskolctól

Varga László (MSZP) kérdéseire a kormányfő azt válaszolta,

Orbán Viktor leszögezte: „Ezt a vitát most nem lehet megoldani.” Ugyanakkor hozzátette: „Semmilyen miskolci beruházás nincs veszélyben, és most is folyamatban vannak fejlesztések, és minden fejlesztési forrást meg fognak kapni a miskolciak” . 

A kormányfő arról is beszélt, hogy „a közműszolgáltatások esetében azt szeretnék, ha az egész országban mindehol ugyanannyi pénzt kelljen fizetni érte. Azonban

  – zárta szavait a miniszterelnök.

Címlapkép: MTI/Bruzák Noémi

Összesen 247 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
duzur
2020. november 17. 08:36
Ahhoz képest, elég sokan nélkülöznek...
pemete jakab
2020. november 16. 22:17
"Orbán Viktor: Nekünk minden élet számít" Cinizmus magas foka egy politikustól. Így helyes, Orbán: nekünk minden szavazó számít.
pemete jakab
2020. november 16. 22:15
"Orbán Viktor: Nekünk minden élet számít" A politikusok élete is számít, nagyon sokat számít, mert nagyon sokba kerülnek. Főleg a kártékonyságuk kerül sokba.
Harangláb
2020. november 16. 21:38
A Jakab megint nagyon tapló volt, addig kellene bírságolni, amíg bele nem rokkan! :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!