Orbán Viktor arcul csapta a határon túli magyarokat

2021. május 28. 14:23

Tavaly decemberben a legnagyobb arányban a VOX politikusai szavaztak nemmel a Minority Safepack kezdeményezésre, és a magyar miniszterelnök mégis tárgyalt a pártelnökkel.

2021. május 28. 14:23
Donáth Anna
Facebook

„Ahogy szorul ki Orbán Viktor az európai döntéshozásból a Néppártból való kirúgása után, úgy dobja sutba a magyar érdekek védelmét az európai porondon.

A Fidesz elnöke azzal a Santiago Abascaltal rázott kezet, és nevezte pénteki rádióinterjújában szövetségesének, aki a radikális jobboldali spanyol VOX párt elnöke. Tavaly decemberben azonban a legnagyobb arányban a VOX politikusai voltak azok, akik nemmel szavaztak a Minority Safepack kezdeményezésre. Ezzel a találkozóval Orbán Viktor most arcul csapta a határon túli magyarokat, a romákat és minden európai kisebbséget.

A Fidesz elnökével ellentétben, számomra ez egy fontos téma. Ezért is dolgoztunk azon tavaly decemberben Cseh Katalinnal, hogy meggyőzzük európai kollégáinkat a Minority Safepack fontosságáról. Ennek lett eredménye az is, hogy frakciónk, a Renew Europe ellenszavazat nélkül támogatta a kezdeményezést.

A 100 évvel ezelőtti történelmi tragédiánk, a trianoni békediktátum miatt Magyarországnak mindig fontos ügy kell, hogy legyen az európai kisebbségvédelem. Mi tudjuk, milyen, amikor családokat, közösségeket szakítanak szét. Mi tudjuk, milyen az, amikor nincsenek igazságos és emberséges jogállami garanciák a kisebbségek elnyomásával szemben.

A vasfüggöny összeomlása után a legnagyobb álmunk az európai családhoz való csatlakozás és így a szeretteinkkel való újraegyesülés lett. Hittük, hogy egy határok nélküli Európai Unió megerősítheti mind a nemzeti, mind az etnikai kisebbségek jogait. El is indultunk ezen az úton, de még közel sem értünk a végére: a kisebbségi jogok továbbra sem érvényesülnek kellő mértékben az EU-ban.

Azt szeretném, hogy végre kimondjuk: miközben gyakran hangoztatjuk, hogy az Európai Unió polgáraiként mind egyenlők vagyunk, sajnos mindennapi tapasztalata sokaknak, hogy ez nem így van. Bizony vannak egyenlőbbek az egyenlőknél! Ezen változtatnunk kell.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Cserei
2021. május 31. 00:39
A kozmetikusnak egy napjába telt, hogy a rinocérosz bőrt bepúderezze.
A ló kérdez
2021. május 30. 08:53
Donáth fején találja a szöget: az orbáni külpolitika (sajnos a történelemben sokadszor) zsákutcába kormányozta az országot. Európában már csak a szélsőjobb maradt, de az európai szélsőjobb egyik legfőbb törekvése, hogy megszabaduljon a keleti országoktól. Világszinten pedig a keresztényellenes diktatúrák maradtak: Szovjet-Oroszország és Kína. Természetesen itt az együttműködés értelmezhetetlen, egy kis ország és egy terjeszkedő világbirodalom nem tud együttműködni. Oroszország esetében vissza lehet térni a befolyási övezetbe, KGST, Varsói Szerződés i tak dalse... Kína esetében európai csatlós szerep a maximum, titkosügynökök kiképző bázisa. Kínából nézve a mi hazánk egy nagyobb város méretű képződmény, ennek megfelelő elbírálásra számíthatunk, ha velük szövetkezünk.
DE JÓ
2021. május 29. 00:39
Momentum: 1, Mi a román testvérpártunk mellett kapányolunk. 2, Segítsünk a felvidéki magyaroknak büszke szlovákokká válni! DK: 1, Mondj nemet a határon túli magyarok kettős állampolgárságára! 2, Három millió határon túli magyar fogja elvenni a munkátokat, és viszi csődbe az egészségügyet! 3, Tiltakozunk a határon túli magyarok vakcina oltási lehetősége ellen. Stb. - Ezek után a fentieket leírni, az a gerinctelen, elvtelen, pofátlan, cinikus, szavazatvadász, gennyes hazudozás olyan mértéke, amire szavak nincsenek. Hányni kell ettől a szekta buborékban élő, nagyképű, gátlástalan ribanctól. Száradjon le a keze annak, aki csak egy szavazattal is támogatja őket! De jó, hogy nem ők kormányoznak !!!
Vainamoinen
2021. május 29. 00:08
Hazudsz büdösszájú. A határon túli magyarokat a Momentum csapta arcul amikor a Fegyőr és a CIA agent botmixeres a románok és szlovákok mellett kampányolt a magyarok ellen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!