Szigorúan védett parcellák

2013. március 21. 12:37

Kevés bonyolultabb és érzékenyebb dolog van az EU-s ügyek sorában, mint a Közös Agrárpolitika (KAP).

2013. március 21. 12:37
Ifj. Chikán Attila
Chikansplanet

A bizottsági elképzeléshez képest a tagállamok agrárminiszterei egy jelentős mértékben »felvizezett« megállapodás részleteit dolgozták ki még februárban. A Tanács verziója nagy szabadságot engedne az egyes tagállamoknak a környezetvédelmi feltételek megszabása terén, és arra is lehetőséget biztosítana, hogy a mezőgazdaság „zöldítésére” szánt támogatási összegek egy részét átcsoportosítsák a hagyományos, ilyen feltételeket nem szabó direkt kifizetésekhez. Az EP agrárügyi bizottsága által elfogadott verzió messzemenően figyelembe vette a tagállami szempontokat, kritikus megfigyelők szerint részben már csak azért is, mert az AGRI tele van a régivágású mezőgazdasági lobbi érdekeiért minden körülmények között kiálló olasz, francia és spanyol tagokkal. Sőt, egyesek e tagok közül saját maguk is a régi agrártámogatási rendszer közvetlen haszonélvezői.

A fenntarthatósági szempontok beépítése mellett és –ellen felhozott különböző szakmai (vagy lobbi) érvek mellett nem elhanyagolható a dolog politikai aspektusa sem. Az uniós költségvetés 44 százalékát felölelő agrártámogatási rendszer nem mondható éppen népszerűnek a nem mezőgazdasággal foglalkozó európai lakosság körében. A KAP óriási összegeket emészt fel, a teljes lakosság egy viszonylag szűk rétegét támogatja, miközben az agrárium még mindig óriási volumene ellenérre sem  tartozik éppen a legdinamikusabban fejlődő ágazatok közé.

Éppen ezért a támogatási rendszer jövőbeni legitimálása szempontjából mindenképpen fontos lenne a fenntarthatósági és környezetvédelmi szempontok beépítése. Egy nemrég készül felmérés tanúsága szerint a válaszadók 90 százaléka támogatná, hogy a kifizetéseket olyan feltételekhez kössék, mint a vízkészletek megóvása vagy az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését célzó technikák bevezetése.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!