Érvek a magyar euró mellett

2012. október 12. 07:26

Nem fenyeget bennünket az euró gyors bevezetése, mert annak a feltételeit nem tudjuk produkálni „Gyenge tagként” meg aligha érdemes az eurózónához tartozni.

2012. október 12. 07:26
Szajlai Csaba
Magyar Hírlap

„Bár a kedvező globális hangulat mellett jelenleg tudjuk magunkat finanszírozni a piacról, azt éppen a finanszírozhatóság határán tesszük. A felsorolásból kikövetkeztethető, hogy azért nem fenyeget bennünket az euró gyors bevezetése, mert annak a feltételeit – úgy általában – nem tudjuk produkálni »Gyenge tagként« meg aligha érdemes az eurózónához tartozni, s nem is kellünk a monetáris közösségnek.

Egyébként a második Orbán-kormány még nem is nevezett meg eurós céldátumot. Ugyanakkor maga a miniszterelnök szerint erre legkorábban 2020-ban kerülhet sor, és nagyjából erre számít a piac is.

Azonban az euró bevezetésének közép- vagy hosszabb távon nincs alternatívája. Magyarország sérülékeny uniós tagállam, külgazdasági kitettsége a legnagyobb a kelet-közép-európai térségben, így az esetleges piaci kilengések, a globális kockázatok bennünket – a forintot, az államkötvényeket és a részvényeket – »nyilaznak le« először a régióban. Vagyis egy hiteles, komolyan vehető euró melletti elköteleződés biztosítaná a stabilitást. Ez nem elsősorban az EU és más külső tényezők érdeke, hanem az országé. Piaci alapról megközelítve pedig az EU és a befektetők akkor nyugodnának meg, ha tudnák, milyen a gazdaságpolitikánk iránya. Nekik is kellene iránytű és térkép, amelyet úgy hívnak:  maastrichti kritériumok. Tudniillik az euró bevezetésének feltételeit megteremteni azt jelenti, hogy fegyelmezett a honi gazdaságpolitika.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bigyomail
2012. október 12. 12:10
Fele ennyi gondunk lenne, ha már rég az eurozónához csatlakoztunk volna még a válság előtt.
Soma
2012. október 12. 12:09
"Gyenge tagként” meg aligha érdemes az eurózónához tartozni. " --- Hehe! Osztán , ha valaki pont az eurót szeretné gyengíteni???
füst
2012. október 12. 11:08
B+ Csabi, pont most sikerült kimondanod, hogy az euró bevezetésének nincs alternatívája? Te idióta, pont most? Nem olvasol újságot, te újságíró. Amikor többen a kiesés környékén vannak, többen megbánták (pl. szlovének), hogy eurójuk van, mindenki más, úgymint csehek és lengyelek (csak a hülye románok nem) pedig jelezte, hogy nem időszerű a kérdés? Apám, értesz te valamihez?
Trükkök Százai...
2012. október 12. 10:17
Hamvábaholt ötlet volt az egész uniós baromság. Nem lehet embereket, nemzeteket uniformizálni, erre bőven volt példa a történelemben. Ez az egész már csak lufiborotválás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!