Kijevben megőrültek? Egy ukrán tisztviselő pedzegeti, hogy amerikai rakétákkal lőjenek oroszországi célpontokra
Ennél is rosszabb hír, hogy az amerikaiak nem zárkóznak el az ötlettől.
Az egyik csapás a nyizsnyekamszki finomító elsődleges olajfeldolgozó egységét érte.
Nyitókép: Nyitókép: X-képernyőkép
Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, kedden két dróntámadást is történt Oroszországban, Tatárföldön. Most az ukrán katonai hírszerzés és az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megerősítették, hogy ők felelnek a csapásokért.
A közlés szerint az egyik támadás a nyizsnyekamszki finomító elsődleges olajfeldolgozó egységét érte, ami rögtön kigyulladt.
Ennek az üzemnek a kapacitása 8 millió tonna olaj, ami Oroszország teljes éves finomításának 2,6 százaléka. Ezenkívül ez a létesítmény Oroszország öt legnagyobb olajfinomítójának egyike”
– áll a közleményben.
„Nem hagyjuk abba az agresszor ország katonai infrastruktúrájának támadását, hogy egyre kevésbé tudja finanszírozni az Ukrajna elleni népirtó háborút. Továbbra is törekszünk arra, hogy minimalizáljuk az olajdollárok beáramlását az orosz katonai költségvetésbe” – közölték a titkosszolgálatok.
Az ukrán hírszerzés közölte azt is, hogy „az ideiglenesen megszállt” Krím félszigeten lévő Szevasztopolban is felrobbantottak egy elektromos alállomást, amely ezután működésképtelenné vált.
(MTI)
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.
Ráadásul még nem árultak el semmit az oroszok a hadgyakorlat harmadik fázisával kapcsolatban.
A felvétel szerint egy MiG-29-es vadászgép, valamint két Yak-40-es utasszállító repülőgép szenvedett súlyos kárt.
Teljesen kiakadt a litván külügyminiszter.