Olasz szocialista képviselő: Továbbra is nyomást kell gyakorolnunk a Bizottságra, hogy ne adjon pénzt Magyarországnak

2023. november 10. 20:07

Elisabetta Gualmini „elszólta” magát az Európai Parlamentben.

2023. november 10. 20:07

Az EP szocialista frakciója nemrég kezdeményezte, hogy a héten lezajlott mini plenáris ülés napirendjére kerüljön fel a magyar vita a keddi CONT-BUDG ülésen elhangzottakra hivatkozva. 

A frakciók informálisan jelezték, hogy nem támogatják a kérdést az ülés napirendjére felvenni, ezért a szocialisták visszavonták a kezdeményezést. Ugyanakkor informálisan jelezték, hogy a november 20-a és 23-a között megvalósuló plenáris ülésen a fenti kérdés már téma lesz, melyhez megkapják a frakciók támogatását is – derült ki az Európai Parlament oldaláról

További nyomásgyakorlásra szólított fel a képviselő

Ennek kapcsán szólalt fel Elisabetta Gualmini, az S&D tagja, aki mint fogalmazott, „tekintettel Hahn biztos úr BUDG és CONT bizottságokban tett nyilatkozataira, az S&D képviselőcsoport nevében szeretném visszavonni a »jogállamiságot és az igazságszolgáltatás függetlenségét fenyegető folyamatos veszélyről, valamint a magyarországi uniós finanszírozás feltételeinek nem teljesítéséről« szóló vitára irányuló kérelmünket”.

Gualmini ezután azzal folytatta, hogy „a közelmúltbeli médiajelentésekre tekintettel hangsúlyozni szeretnénk, hogy továbbra is ébernek kell maradnunk, és 

továbbra is nyomást kell gyakorolnunk az Európai Bizottságra, hogy ne adjon ki semmilyen forrást Magyarországnak, 

ezért a novemberi II. plenáris ülésre ismét kérni fogjuk ezt a vitát” – hangoztatta a szocialista képviselő.

A vonatkozó felszólalást ITT tekinthetik meg.

Nyitókép: Képernyőfotó

 

 

 

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csubszi
2023. november 14. 19:22
Csak ugassanak; már nem sokáig!
anonymtalan2
2023. november 11. 10:50
Téged is nyomás alatt kéne tartani, mondjuk pár mega-pascal alatt, és addig, amíg az EB nem adja meg a nekünk járót.
connorj
2023. november 11. 05:15
🥰🥰🥰🥰🥰😂🥰🥰🥰🥰🥰 JÖN A TÉLAPÓ: https://m.youtube.com/watch?si=_C3_JKPep-poC8ns&v=AgAHZ2KVk14&feature=youtu.be
connorj
2023. november 11. 04:06
ONYOD PICSAJA !!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!