Így tüntetettek vidéken a kormány ellen

2014. december 16. 22:18

Miskolcon, Nyíregyházán, Békéscsabán, Sopronban, Debrecenben, Százhalombattán, Szegeden, Szombathelyen, Dunaújvárosban, Szolnokon, Pécsen, illetve Bécsben és Párizsban is voltak tüntetések kedden. Összefoglaló.

2014. december 16. 22:18

Több vidéki városban tüntettek kedd este a Szabad oktatást! és az Egymillióan az internetadó ellen Facebook-csoportok budapesti demonstrációjához csatlakozva.

Miskolcon mintegy százan vettek részt a demonstráción, a kormány távozását, a parlament feloszlatását, a képviselők elszámoltatását követelték. Csécsi Szabolcs, a Miskolcnak Hangja Van!-csoport nevében azt mondta, a tüntetők létszáma mutatja, az ország lassan ébred, de előbb-utóbb sokan átlátják majd a helyzetet. Hozzátette, a saját kezükbe kell venni a sorsukat, mert már „nincs több bőr, amit lenyúzzanak a magyarokról”. Kiss Petra Sára, a Nem Némulunk El! csoport tagja felsorolt több, a nőket, szegényeket, hajléktalanokat, kisebbségeket ért „hátrányos döntést”.

Nyíregyházán több mint kétszázan tüntettek, demonstrálók között sárga rózsákat osztottak ki, egyesek uniós és amerikai zászlókat tartottak a kezükben, majd egy nagy magyar zászlót feszítettek ki. A szónokok a jövő évi költségvetés és a politikusok „urizálása” ellen tiltakoztak, valamint szót emeltek a fiatalok külföldre vándorlása ellen.

Békéscsabán a „demokráciát felszámoló Orbán-rezsim” ellen tiltakoztak. Bod Tamás, az Együtt – A Korszakváltók Pártjának gyulai elnöke azt mondta: az embereknek elegük van „a politikai alapon milliárdossá lett politikusokból”. Körömi János szociális munkás, addiktológiai szakember a mélyülő szegénységről, a felszámolt szociális védőhálóról és az egyre növekvő számú éhezőről, pszichiátriai és szenvedélybetegről beszélt. Szerinte a jövő évi költségvetés tovább ront az emberek szociális helyzetén. 

Sopronban az egyik szervező, Szalai László 60-70 ember előtt arról beszélt, hogy ígéretekből, irreális törvényekből és korrupcióból nincs hiány Magyarországon, miközben egyre több embernek okoz gondot a mindennapi megélhetés, és egyre többen élnek mélyszegénységben. Egy másik szervező, Jakál Adrienn azt mondta: „álomországban mindenki jól él, de Magyarországon csak a Fidesz él jól, ezért ideje felébredni”. 

A debreceni tüntetésen, amelyet az Y-GEN Egyesület szervezett, száz ember előtt a szónokok az ország nehéz helyzetét ecsetelték, amelyért a kormányt tették felelőssé. A munkanélküliség növekedését, az elszegényedést, a közoktatás „felforgatását”, a segélyezés átalakulását, a fiatalok elvándorlását említették.

Százhalombattán mintegy ötvenen tiltakoztak a kormány intézkedései ellen – tájékoztatta a demonstráció egyik szervezője az MTI-t. Egyebek mellett a költségvetést, az M0-s autóút és az autópályák főváros közeli szakaszainak fizetőssé tételét, valamint a boltok vasárnapi zárva tartásáról szóló döntést tették szóvá.

Szegeden a mintegy 300 tüntető között többen táblákat tartottak a magasba, melyeken a „Korruptak jutalma: Csillag Wellness!”, „Dübörgő gazdaság, mélyülő szegénység!”, „Jogászállam helyett jogállamot!” felirat volt látható. A szónokok arról beszéltek, hogy a Fidesz „ki akarja facsarni az embereket”, és meg kell mutatni, hogy ezt nem hagyják. 

A Szombathelyi tüntetésen Horváth Zsolt kisvállalkozó arról beszélt, hogy olyan politikusokra van szükség, akik „nem lopnak és nem hazudnak”, akiknek „nem büdös a munka”, akik nem az iskolapadból kerültek be a parlamentbe, hanem bizonyítottak a civil életben. Teplán Tibor nyugdíjas rendőrtiszt szerint az Országgyűlés nemcsak a rendőröktől vonta meg a korkedvezményes nyugdíjat, hanem minden dolgozótól, akik fokozott terhelésnek volt kitéve. 

A dunaújvárosi demonstráción Pochner László volt független önkormányzati képviselő hangsúlyozta: a devizahitelezést az első Orbán-kormány engedélyezte, aztán az árfolyamgáttal és a forintosítással „átverik” az embereket. Szerinte a kormány az oktatás „szétverésével” jobbágyalapú társadalmat akar. Varga Éva szervező a kormányfő egy nyilatkozatára utalva kijelentette: az embereknek joguk van elkergetni kormányukat, amennyiben elégedetlenek munkájával. A mintegy 150 résztvevő „Orbán takarodj!” és „Nem hagyjuk!” rigmusokat kiabálva átvonult a helyi Fidesz-irodához, ahol gyertyákat gyújtott.

A Szolnokon mintegy 150 tüntető előtt az egyik felszólaló azt mondta, oda jutott az ország, hogy több százezer gyerek éhezik, sok családnál nincs fűtés és várhatóan sokkal többen fognak megfagyni télen, mint tavaly. A szónokok fontosnak nevezték az összefogást, mondván: ha sokan tiltakoznak a kormány és a pártok ellen, akkor nem térhetnek ki a politikusok a követelések elől.

Pécsen több százan demonstráltak. A 48-as téren Heindl Péter jogász, történész azt hangoztatta, hogy érdemes tüntetni, már értek el részsikereket. Példaként említette, hogy nem vezetik be az internetadót, s hogy Fodor Ibolya pécsi önkormányzati képviselő kilépett a Fidesz-KDNP frakcióból. Nemes Balázs, a Közfelháborodás napja elnevezésű fővárosi tüntetés szervezője azt hangoztatta, hogy az emberek modern, barátságos országot szeretnének, „nem olyat, amelyet kiskirályok irányítanak”. Azt mondta, az ellenzéket is le kell váltani, mert „asszisztál a mostani hatalom legitimálásához”. A Színház térten Hadházy Ákos szekszárdi LMP-s politikus arra szólította fel az embereket, hogy figyeljenek a korrupciógyanús esetekre, hívják fel azokra a hatóságok és a sajtó figyelmét.     

Több külföldi városban is hirdettek tüntetést helyi magyarok. Bécsben 40-50-en demonstráltak, Magyarország az EU-hoz tartozik, Stop Paks 2, Stop Fidesz–- ilyen és ehhez hasonló szövegű transzparenseket emeltek a magasba. Párizsban negyven magyar fiatal fejezte ki nemtetszését a kormány politikájával szemben, a kint tanuló magyar diákok által szervezett megmozdulás a 2010-es választások óta történt „számtalan antidemokratikus intézkedés” ellen tiltakozott. 

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
imres
2014. december 17. 22:47
Nagykanizsán Tar elvtárs, a főszervező megnyert egy 21 milcsis pályázatot, némi sumákolással. Ezek után leszarta a hülyéket, így errefelé a komcsik már hibernálták magukat, Várják 2018-at.
fradi44
2014. december 17. 14:54
Az Együtt most a Szigetvári személyesen ?
briganti
2014. december 17. 12:36
usa zászló. meg eu zászló. meg anyátok. 2000 nyíltan hazaáruló demagóg internacionalista mosladék egy ország nevében? szánalmas. ez előbb-utóbb gyurcsány-szindróma lesz.
krotak
2014. december 17. 08:08
Közel félszázan tüntettek... Kisvárosomban tízből kilencen név szerint meg tudnák nevezni mind a hat hülyét.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!