Három ember meghalt egy kamion rakterében az M1-es autópályán
Egy baleset miatti hirtelen fékezésnél rájuk borult a rakomány.
Egy baleset miatti hirtelen fékezésnél rájuk borult a rakomány.
A felsőoktatási intézmény részeként működő klinikai központok is jól járnak.
A híres sportkommentátor műtétje után otthon gyógyul, az olimpiára újra mikrofon mögé ülhet majd.
A gyermekek kaphatnak keresztnemű hormonokat, vagy a kívánt nemhez tartozó hormonokat is.
Életveszélyes égési sérülésekkel szállították kórházba a magyar férfit.
Nem ez volt az első mérgezéses eset az intézményben.
„Azt gondoltam közben, hogy milyen jó filmet lehetne csinálni ebből a nézőpontból, ahogy mennek a neonok a mentőkocsi ablakában, meg azok a hangok” – mondta a színésznő.
A 65 éves nő súlyosan megsebesült a hétfő éjszakai rajtaütés során.
Egyelőre nem világos, hogy a nő fel van-e fegyverezve, illetve azt sem tudni, hogy vannak-e túszai.
A Maryland külvárosában lévő katonai kórházban fizikai vizsgálatnak vetették alá az elnököt.
A döntés értelmében bárki felelősségre vonható a lefagyasztott embriók véletlen megöléséért.
A felvételek illetéktelen személyek által történő megismerése sértette a kiskorúak emberi méltóságát – derült ki az ügyészség közleményéből.
A komoly betegséggel küzdő miniszter átmenetileg otthonról látja el a feladatait.
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ lezárta a hatósági vizsgálatot.
A Nemzeti Színház igazgatója a Petőfi Zenei Díjátadó színpadán esett el, amikor Hobo életműdíjának átadása után lesétált a pódiumról.
A férfi ellen gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség.
Az akciót a kórház biztonsági kamerája is rögzítette.
Az Országos Mentőszolgálat szerint mulasztás történhetett, ezért hivatalos vizsgálat következik.
Széki Attila nem érti, hogyan kerülhetett ilyen méltatlan helyzetbe az édesanyja.