Eltörölni Hont Andrást, de ha az nem megy, legalább az Átlátszót
Ezúttal ez nem egy kormányzati lejáratókampány forgatókönyve, nem Orbánék akarnak bezáratni még egy újságot.
Ezúttal ez nem egy kormányzati lejáratókampány forgatókönyve, nem Orbánék akarnak bezáratni még egy újságot.
Az újságíró szerint azzal, hogy Deutsch Tamás nem ment el a vitára, Gulyás Márton számára egy lehetőség maradt: hogy ellenzéki politikusokat nyír ki.
„Aki felveszi a saját gyerekeinek az anyját titkosan, azt emberi néven nem fogom szólítani” – fejtette ki véleményét a publicista.
Erős, velős megfejtés született.
A balliberális lap nem létezőnek nyilvánított egy arra vonatkozó egyértelmű bizonyítékot, hogy Fico merénylője a Momentum testvérpártjának támogatója.
Az ügyvéd egy hasonlattal élve jellemezte a Magyar Péter-jelenséget: „a Tisza Nyíregyházánál tetőzik, Putnoktól pedig apad”.
A publicistát megihlette a bromance.
1. Balog Zoltán, 2. Novák Katalin, 3. Habony Árpád. 4. ex-Vajnáné Palácsik Tímea, 5. Matolcsy György.
„Nem tudtuk összegyűjteni, de rizsáznunk kell valamit” – írta a publicista.
A baloldali kötődésű közvélemény-kutató cég nem először égette le magát nagy nyilvánosság előtt.
Minden mérés szerint bezuhantunk, néhány százalékon állunk csak, támogatóink egy volt NER-alkalmazottért rajonganak, de a valóság ennél sokkolóbb.
A Republicon szerint most Gyurcsányékkal pacsizhatna az anyák napján is tüntető Magyar.
A gyerek azóta itthon franciául énekli az Internacionálét, úgyhogy legközelebb a Mi Hazánkhoz megyünk.
Vannak még bátor emberek – mondta az újságíró a színészre célozva.
„Nagyon elegem van” – írta közösségi oldalán a publicista.
A Telex és a 444 eddig lelkesen beszámoltak, ha Lópikulasurány alsón az alpolgármester irodájából eltűnt egy virágcserép.
Szily László SEM nézte az ÖT-öt, ahogy senki sem nézi, mert Rogán.
Pedig nem agysebészet, csak egyszerű gugli, mielőtt posztolok.
A publicista összefoglalta mindazt, amit a „valóban fontos kérdésekről” tudni kell.