Egy sima, egy fordított

„Ylva Johansson, az Európai Bizottság svéd belügyi biztosa szeret kötni, ismerői szerint régi hobbija a kézimunka. Szenvedélyéről minap a tévénézők is meggyőződhettek: miközben Ursula von der Leyen elnök Az unió helyzete című beszédét tartotta a parlamentben, Ylva asszony elmélyülten forgatta a kötőtűket a plenáris ülésterem bársonyszékében. Valami csíkos sálféleség készülhetett, bár az is lehet, hogy fuszekli vagy kesztyű a kisunokának. Skandináviában különösen hasznos az ilyesmi. (Máig előttem, ahogyan sok éve, még a Gyurcsány-korban Vadai Ágnes államtitkár asszony a plenáris ülés kellős közepén elővette kézitáskáját, kotorászott benne keveset, majd kihalászott egy szemcseppentő készséget, és ott azon melegében, rutinosan, ambuláns formában kezelni kezdte önmagát. A műtétet premier plánban láthatta a tévénéző. Talán a kettőslátását kezelte.)

Meghitt, családias hangulatot sugallt ez a brüsszeli tudósítás, mintegy cáfolva az EU-központról gyakran terjesztett rideg képet. Igaz, a tudósítás kommentelői közül többen beszóltak a svéd nagymamának: »Annyi fizetésért én is elkötögetnék munkaidőben«, »Jó, hogy nem halat pucol a biztos asszony«, »Képzelem, ha a szaxofonozás lenne a hobbija«, »Érdekfeszítő lehetett Leyen asszony előadása« stb. Egyikük szerint nem kizárt, a melegebb éghajlathoz szokott szerecsen migránsoknak köt pulcsit a humanista asszonyka.

De hát hol van az előírva, hogy az Európai Bizottság belügyi biztosa nem kézimunkázhat a parlament plenáris ülésén? A szunyókáló, orr- és fülpiszkáló, magyargyalázó képviselőket sem szólja le a brüsszeli házelnök.”

Nyitókép: Ylva Johansson / MTI/EPA/TT Hírügynökség/Pontus Lundahl