Öngól a parlamentben: Jakab a benzinárral támadt, Márki-Zay kijelentéseivel szerelték le

2021. november 08. 17:02

Márki-Zay Péter és a DK elnöke rendszeresen egyeztet, legközelebb kopogjon be hozzájuk – javasolta a Jobbik-elnöknek Dömötör Csaba.

2021. november 08. 17:02
null

A parlament hétfői ülésén Jakab Péter a többi között a magas rezsi-, és benzinárakat kérte számon a kormány tagjain. A Jobbik-elnök szerint „egy ország képed el azon, hogy az ég egy adta világon nem csinálnak semmit a drágulás ellen, széttárják itt a kezüket”. Hozzátette, „ennél egy óvodás is többre képes, csak ő nem kap milliós tiszteletdíjat”.

A kormány segíti a lakosságot a jelenlegi rendkívüli helyzetben is

Válaszában Dömötör Csaba összefoglalta, milyen lépéseket tett a kormány a lakosság terheinek csökkentésére. Felidézte, hogy „döntés született arról, hogy 200 ezer forint lesz a minimálbér. Mint fogalmazott: „Tudjuk, hogy ezt még van hova emelni, de amikor ön ezt kevesli, felhívnám a figyelmét, hogy amikor ez a kormány megkezdte a működését, 73 ezer forint volt.” Az államtitkár Jakabhoz szólva emlékeztetett: „azok hagyták ezt hátra, akikkel ön szövetséget kötött.”

Dömötör emlékeztetett arra is, hogy a családok adóvisszatérítést kapnak, „ez akár többszáz ezer forintos, két kereső esetén akár milliós nagyságrend is lehet” – húzta alá a miniszterhelyettes. Hozzátette, „ezzel szemben

Mint fogalmazott, „tudjuk, hogy ez mit jelent a gyakorlatban: 36 százalékos adókulcsot”.

A miniszterhelyettes felidézte azt is, hogy „döntés született arról (is – a szerk.), hogy a nyugdíjasok 80 ezer forintos nyugdíjprémiumot kapnak, és visszaépítjük azt a 13. havi nyugdíjat, amit az ön új szövetségesei elvettek tőlük”.

Dömötör: Márki-Zay Péter „a benzinárban semmilyen szociális komponest nem tart indokoltnak”

A benzinár kérdéseire reagálva Dömötör Csaba felhívta Jakab Péter figyelmét: „Magyarországon olyan benzinár-képzési rendszer van érvényben, amely magasabb árak esetén automatikusan csökkenti az adót, áprilisban emiatt csökkent a jövedéki adó mértéke.” Az államtitkár aláhúzta: „ettől függetlenül az árakat meghatározó tényező az olaj világpiaci ára.”

Ennek kapcsán Dömötör Csaba felidézte: „Épp ennyire fontos, hogy önöknek van egy miniszterelnök-jelöltje. Ön is Márki-Zay Péter mellett kampányol. Ez a miniszterelnök-jelölt világosan elmondta, mit gondol a benzinárakról, és az energiaárakról.” Mint a miniszterhelyettes felidézte: Márki-Zay Péter „a benzinárban semmilyen szociális komponest nem tart indokoltnak”. Világos beszéd – fogalmazott Dömötör.

Hozzátette:

De ez nem minden, mert beszélt más országok tapasztalatairól is” – tette hozzá a képviselő – „arról, hogy amikor felment egy másik országban a benzin ára, akkor a munkába járók felváltva hordták egymást munkába, ezt mint pozitív példát emelte ki. Mert úgy érvelt – megintcsak idézek –: »ahhoz, hogy fenntarthatóvá tegyük a gazdaságot, igenis érezni kell az energiaárak emelkedését«”.

„Nálunk nagyobb és gazdagabb országok most áramszünetekre készülnek”

Dömötör Csaba az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjének egy nappal korábbi nyilatkozatát is felidézte, melynek során Márki-Zay Péter kijelentette: „nem az a célunk, hogy megállítsuk a határon a világpiaci árakat”.

– összegzett Jakabhoz szólva Dömötör.

„Márki-Zay Péter és a DK elnöke rendszeresen egyeztet, [...] legközelebb kopogjon be hozzájuk”

„Az ehhez hasonló hideg érzéketlenség, és az elhibázott politika vezetett nagyon sok országban oda, hogy nálunk nagyobb és gazdagabb országok most áramszünetekre készülnek. Érti?” – hangsúlyozta az államtitkár.

„Maguk semmit nem tennének az energiaárak megfékezésének érdekében, teret engednének a világpiaci áraknak, ugyanúgy, ahogy semmit nem tettek az árak megfékezése érdekében 2002 és 2010 között” – tette hozzá. Mint Dömötör Jakabhoz szólva fogalmazott:

„Tudjuk, hallottuk, hogy Márki-Zay Péter és a DK elnöke rendszeresen egyeztet, arra kérem önt, tisztelt Jakab úr, hogy legközelebb kopogjon be hozzájuk, és adja elő nekik a követeléseit. Sok sikert és még több bátorságot kívánunk ehhez. Jövő héten számoljon be róla, hogyan sikerült!” – zárta szavait a miniszterhelyettes.

Nyitókép: Facebook

Összesen 117 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gyugyu12
2021. november 10. 05:08
Ez a Dömötör melyik országban él? Vagy sehall selát Dömötör?
Puffin75
2021. november 09. 12:03
Jakaaab "Dömötör Csaba csicskása" Péteeeeer! Ismét tátott szájjal lökték be a fa.zerdőbe. ...de már megszokta.
Apus2
2021. november 09. 11:16
Én egy nagyon nyugodt és boldog ember vagyok így az év vége felé. Ezekszerint mostantól minden évben visszafizetik a befizetett ADÓNKAT. VAGY TALÁN NEM??? Erre mit válaszoltok fideszesek?
KannibálTatárÚr
2021. november 09. 09:15
..."arra kérem önt, tisztelt Jakab úr"... Rövidzárlat Dömötör fellépésében! Jakab nem tisztelt és még kevésbé úr. Az ilyeneket nem szokás kérni, hanem valagon telefonálni. Három sorsdöntő hibát egy ilyen rövid mondatrészben nem lenne szabad véteni. (Azért minden elismerésem Dömötörnek).
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!