Fekete-Győr megy, de ki lehet a Momentum új elnöke?

2021. október 18. 18:00

Öt év után új elnöke lesz a Momentumnak. Megnéztük, ki lehet az, aki átveheti a párt vezetését. Bárki is lesz, nem könnyű örökséget vesz át elődjétől, aki kezdetektől vezette a szervezetet.

2021. október 18. 18:00
null
Pálfy Dániel Ábel

Miután Fekete-Győr Andrástól az önmaga mellett kért bizalmi szavazáson a Momentum küldöttei megvonták a bizalmat és lemondott elnöki posztjáról, napirendre került az utódlás kérdése. A párt novemberben rendezi a kérdésben döntő rendkívüli tisztújító kongresszusát, addig pedig ügyvezető elnökként Orosz Anna irányítja a Momentumot. Hogy mi vezetett idáig, arról ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Fekete-Győr András leváltása nagy esemény a szervezet életében, hiszen öt évig vezette a Momentumot, ő volt a első elnökük, akinek még mindig komoly informális befolyása van a közösségben. Kérdés, hogy mennyi marad ebből hosszabb távon. Itt érdemes egy kicsit elidőzni, ugyanis az első hírek még arról szóltak, hogy a küldöttgyűléssel szemben a párttagok nagy része most sem váltotta volna le posztjáról a politikust. 

Azóta kiderítettük ugyanakkor, hogy

Fekete-Győr Andrást óriási, háromnegyedes többséggel szavazták le a küldöttgyűlésen. Egészen pontosan a küldöttek 76 százaléka döntött úgy, nem szeretné, ha ő maradna a párt elnöke.

A küldöttgyűlést megelőző pénteki és szombati napon a választmány tagjai – jogkövetkezmény nélkül ugyan, de szintén véleményt mondhattak a kérdésben.  A Momentumban uralkodó közhangulatot talán ez a szavazás írja le jobban, és ez erről megjelent hírekkel ellentétben nemhogy nem volt többségben az elnök maradását kívánó vélemény, hanem kisebb arányban, de meggyőző többség, 63 százalék szavazott a távozására. Akik viszont a maradása mellett voltak, érhető módon csalódottak most.

Úgy tudjuk a tagság, főleg a fővárosi momentumosok nagyrészt reményteli hangulatban várják a tisztújítást. Azt várják, hogy az új elnök lendületet ad majd a Momentumnak. Egyelőre azonban még az indulók névsora sem véglegesedett, ezért megnéztük, kik szállhatnak versenybe az elnöki posztért.

 Csalódott arcok– A Momentum politikusai 2018-ban a parlamenti választást követően (Kép: MTI/Mónus Márton)
Csalódott arcok– A Momentum politikusai 2018-ban a parlamenti választást követően (Kép: MTI/Mónus Márton)

Soproni, Donáth, Cseh? Ki akar vajon Fekete-Győr örökébe lépni?

Az elmúlt években is többször felmerült a terézvárosi polgármester, Soproni Tamás neve, aki esetleg válthatná Fekete-Győrt. Ők ketten a kezdetektől együtt vettek részt a Momentum vezetésében, de 2017-ben a pártelnök lemondással zsarolta az elnökség többi tagját, és ez kapcsolatukban törést eredményezett. A 2018-as választást követően nyílt titok volt, hogy viszonyuk megromlása után Fekete-Győr helyére szeretett volna lépni.

Jelenleg nem tervezi, hogy indul az elnöki pozícióért a rendkívüli tisztújításon – jelezte megkeresésünkre Soproni, akit pedig információink szerint a pártban sokan szívesen látnának az elnöki székben. Amikor arról kérdezzük, hogy a későbbiekben – például a tavasszal, a választásokat követően esedékes rendes tisztújításon – megpályázza-e a párt vezetését, úgy fogalmaz,

Mindez egybecseng momentumos forrásainktól származó értesüléseinkkel, miszerint Soproni jelenleg VI. kerületi polgármesteri munkájára koncentrál, és rövid távon nem ambicionálja az elnökséget. Tény ugyanakkor, hogy Soproni a kezdetektől a Momentum egyik legismertebb politikusa, most már több éves polgármesteri tapasztalattal, és kezdetektől a párt vezető testületének tagja.

Korábban felvetődött Donáth Anna neve is, aki mellett szól, hogy a párt egyik legismertebb és legnépszerűbb politikusa, komoly kapcsolatrendszerrel rendelkezik Magyarországon és EP-képviselői munkájának köszönhetően most már nemzetközi szinten is. Úgy tudjuk azonban, Donáth egyelőre épp az EP-képviselői pozíciója miatt nem tervezi, hogy indul az elnökségért. A két tisztség ha nehezen is de összeegyeztethető lenne, azonban jelenleg inkább brüsszeli feladatára koncentrálna.

Cseh Katalin esetében hasonló a helyzet. A családja cége körül kirobbant ügy nem csak országos szinten, hanem a párton belül is megtépázta népszerűségét, amely korábban sem volt olyan magas mint Donáthé, vagy Orosz Annáé. Egy általunk megkérdezett momentumos, úgy véli alaptalanul támadják a politikust a családi cég ügyei miatt, de ettől függetlenül nem őt választaná a párt elnökének. Szerinte „Katka” nagyon ügyes és tapasztalt politikus, de nem vezető típus.

Itt még minden rendben volt. Fekete-Győr András és Soproni Tamás 2017-ben. (MTI/Marjai János)
Itt még minden rendben volt. Fekete-Győr András és Soproni Tamás 2017-ben. (MTI/Marjai János)

Hajnal, Nemes, Orosz? Kinek pályázik eséllyel a Momentum elnöki posztjára?

Az országosan ismert és a pártban kifejezetten népszerű politikusok közé tartozik Hajnal Miklós is, aki mellett szól az is, hogy a Hegyvidéken megnyerte az előválasztást. Hajnal azonban a párton belül Fekete-Győr bizalmi köréhez tartozik, ezért kérdéses, hogy egyáltalán pályázik-e az elnökségre. Emellett korántsem biztos, hogy egyéniben képes lesz legyőzni a Fidesz ellene induló jelöltjét, Fürjes Balázs kormánybiztost, és ha a pártelnök nem jut be a parlamentbe, az általában nem jó ómen vezetői karrierjére nézve.

Felvetődött még a párt korábbi elnökségi tagja, a pécsi alapszervezet vezetője, Nemes Balázs neve is, de ő szoros versenyben alulmaradt az előválasztáson a Párbeszéd jelöltje, Mellár Tamás ellen, és kevéssé valószínű, hogy befutó helyet kapna az ellenzéki listán, így nagy valószínűséggel nem jut a parlamentbe. Nemest megkérdeztük, indul-e a tisztújításon, de nem akart a kérdésre válaszolni.

és talán neki van a legnagyobb esélye arra, hogy elnökké válasszák. A politikus ugyanis rendkívül népszerű a párt tagsága körében, és a belé vetett bizalmat csak emelte, hogy meggyőző fölénnyel nyerte az előválasztást körzetében a DK-s Gy. Németh Erzsébettel szemben.

Orosz Annát sikerült elérnünk, de telefonon nem kíván nyilatkozni az ügyben. Ugyanakkor úgy tudjuk, szinte biztos, hogy megpróbálja megszerezni a párt vezetését. A politikus korábban egy ideig szüneteltette a párttagságát, de a Momentum alapítói közé tartozik, és tagja volt már a 2017-ben megválasztott első elnökségnek.

Oroszt egy párttársa integratív személyiségként jellemezte, aki rendkívül népszerű a pártban, és

szerinte jól tudná vezetni a Momentumot.

Ebben sokak szerint sokkal jobb lenne, mint Fekete-Győr volt, akinek inkább a reprezentáció, a nyilvános kommunikáció volt erőssége, mint a vezetés. Ugyanakkor Orosz e téren sem marad el elődjétől, kifejezetten jól kommunikál, kezdetektől sok nyilvános szereplése volt. Egy a pártból már jó ideje kilépett momentumos szerint Orosz Anna viszont tárgyalásban gyengébb mint elődje.

Orosz Anna, a Momentum ideiglenes elnöke (Kép: MTI/Mónus Márton)
Orosz Anna, a Momentum ideiglenes elnöke (Kép: MTI/Mónus Márton)

Nehéz fél év vár az új elnökre

Kérdés, hogy erre a közeljövőben mennyire lesz nagy szüksége, hiszen a jelenlegi rendkívüli tisztújítás alig fél éves, ideiglenes mandátumot ad a most megválasztandó elnöknek. Akit tehát most megszavaznak, nagyrészt kényszerpályán vezeti majd a pártot, különösen az előválasztás eredményeinek fényében.

A Momentum tagságának erről az időszakról alkotott képét ugyanakkor valószínűleg nagyban meghatározza majd a választási eredmény.

Amennyiben a Momentum politikusai a párt története során először bejutnak az országgyűlésbe, ez önmagában sikerként kommunikálható, és erre Orosz Annának  például van is esélye.

Hogyha sikerülne önálló frakciót alakítaniuk, az pedig kifejezetten jó eredménynek minősülne a tagok szemében.

Ez azonban nagyban függ attól is, hogy mennyi bejutó helyet sikerül majd a Momentumnak megszereznie az ellenzéki összefogás tervezett közös listáján. Az új pártelnök teljesítményének fokmérője épp ezért talán az lehet, hogy mennyire sikerül érvényesítenie pártja érdekeit az erről döntő tárgyalásokon. Mivel a Gyurcsány Ferenc és a DK szinte biztosan nem fogja elfelejteni a Momentumnak, hogy Dobrev Klára ellenfelét támogatták a második fordulóban, valószínűleg nem lesz könnyű dolga.

Borítókép: MTI/Momentum, Kovács Attila

Összesen 94 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gonella
2021. október 20. 19:57
még mielőtt eltűnne a bal oldalon, van egy folyamatban lévő ügye. azzal mi van? igazságos lenne, ha ezért azt kapná, mintha 2006. október 23.-án követte volna el.
geyza1947
2021. október 19. 09:17
Orosz Anna semmi szin alatt sem alkalmas párt vezetőnek. Én most is azt mondom, hogy Fegyőr a legalkalmasabb párt elnök, bárkit választanak helyette bukni fognak !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
MZperXXL
2021. október 19. 04:55
Mennyi hiéna marakodna a koncon... :P
garabonciás
2021. október 18. 21:16
Ezek a sajtójukkal a hátukban mindent túlélnek. Softos hazaárulás Vera Jourovával, aztán lebukok egy kis zártkörű csetelésen- sebaj. 4,8 mrdot sikkasztok, de továbbra is jelentgetem fel a kormányt az eus pénzek miatt- oda se neki. Hol élünk, csak úgy mellesleg?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!