Pécsett a sértődékeny Mellár Tamás az előválasztások kulcsfigurája

2021. szeptember 07. 15:00

Követhetetlen fordulatok: a közgazdászt az MSZP szerette volna partvonalon kívülre tenni, de Karácsony megmentette, nehogy kilépjen a Párbeszéd parlamenti frakciójából.

2021. szeptember 07. 15:00
null
Almási B. Csaba
Almási B. Csaba

Annak ellenére, hogy Mellár Tamás közgazdász, vagyis elvileg a számok nyelvén értő, racionálisan gondolkodó tudós ember, és emiatt higgadtnak, megfontoltnak lehetne őt hinni, politikusként meglehetősen sok vihart kavart már eddig is, hiszen öntörvényű, nehezen kezelhető, kissé sértődékeny ember – jellemzik forrásaink. Nemrég a pécsi előválasztáson alakult ki miatta feszültség, mert egy új jelölt váratlan megjelenése miatt vissza akart lépni a jelöltségtől, és emiatt Karácsony Gergelynek kellett elutaznia Baranya megyébe, hogy rendet tegyen, bár ez a munkamódszer kissé idegen a főpolgármestertől.

Az ügy Mellár interpretálásában úgy hangzik, hogy ő függetlenként a Párbeszéd frakciójába ülne be, viszont a Momentum kivételével mindegyik ellenzéki párt mögötte állt az előválasztáson. Később a DK kihátrált mögüle, de ez nem lett volna nagy baj, mert még így is megfelelően széles körűnek tartotta a támogatottságát. Az utolsó pillanatban azonban bejelentkezett egy másik független is, Bodnár Imre ügyvéd,

akinek az MSZP befogadó nyilatkozatot állított ki.

Ezután gondolta úgy Mellár, hogy már nem állnak elegen a háta mögött, és nem akart ütközőpont lenni a két szövetséges párt, az MSZP és a Párbeszéd között. Attól tartott, felbomlik közöttük az együttműködés, állítása szerint legalábbis ezért ajánlotta fel, hogy lemond a jelöltségről. A Párbeszéd azonban ragaszkodott a személyéhez, s ekkor lépett színre Karácsony Gergely, a párt társelnöke, aki úgymond lerendezte a dolgot az MSZP-vel, így végül Bodnár lépett vissza.

Alapvetően jobboldali beállítottságú

Információink szerint azonban korántsem ilyen egyszerű ez a történet, az előválasztási „politikai kavarásokon” túl nagyon fontos az ügyben Mellár személyisége. Az közismert, hogy a 67 éves közgazdász alapvetően jobboldali beállítottságú, az első Orbán-kormány alatt a KSH elnöke volt, 2006-ban pedig a Fidesz színeiben a legkönnyebben nyerhető pécsi belvárosi körzetből jutott be a baranyai megyeszékhely közgyűlésébe. Ő szeretett volna lenni a frakcióvezető, de a párttársai – ismerve a kissé autoriter természetét – nem választották meg, ezen viszont alaposan megsértődött és lemondott mandátumáról.

2010-ben pedig azt vette zokon, hogy nem ő lett a második Orbán-kormány gazdasági minisztere, hanem Matolcsy György. Ekkor kezdte magában felfedezni a Fidesz-kritikust, egyre több kormányt bíráló hangvételű cikket írt a baloldali újságokba, puhatolózott az LMP, majd később a Liberálisok felé is. 2017 végén döntött arról, hogy függetlenként elindul a 2018-as parlamenti választáson a fideszes Csizi Péter ellen.

Tóth Bertalan, az MSZP pécsi erős embere

– azóta már országos társelnök is – presztízskérdést csinált a dologból, úgy vélte, érdemes őt támogatni, hiszen a szocialisták hozzák a baloldaliak, Mellár pedig a kritikus jobboldaliak voksait. Végül annak ellenére, hogy saját jelöltet állított a voksoláson a Jobbik, az LMP, a Momentum, valamint a Kutyapárt is, a baloldali és kritikus értelmiségi voksolók nyújtotta háttérrel mégis Mellár nyerte el a mandátumot. S hogy lehessen a Párbeszédnek parlamenti frakciója, Tóth Bertalan MSZP-társelnök kérésére végül hozzájuk ült be. Mellár személyisége azonban nem változott meg, többször kiszavazott a frakcióból, és ezt büszkén vállalta is, mondván, ő csak a saját lelkiismeretének és a választóinak tartozik elszámolással, bár arra nem tért ki, honnan tudja, hogy a rá szavazók egy adott kérdésben mit gondolnak.

Karácsony vette kézbe a dolgokat

Honatyaként országos politikus lett, de Pécsett továbbra is ő szerette volna fújni a passzátszelet, ezért a 2019-es önkormányzati választáson az általa gründolt társaság, a Mindenki Pécsért Egyesület fogta át a baloldali pártokat, amely többséget is szerzett a városi közgyűlésben, és az általuk jelölt Péterffy Attila lett a polgármester. Mellár öröme azonban nem volt felhőtlen, hiszen nem a szocialista hátterű Péterffyt szerette volna látni városvezetőként.

Ez a viszály elvetette az ellenségeskedés magvát, így gyakorlatilag két éve tart a háborúskodás a pécsi önkormányzatban, amelynek egyik csúcspontjaként az egyesület a polgármestert kizárta soraiból, miközben kilépett a koalícióból a Momentum, illetve a korábbi DK-s alpolgármester, akit időközben Péterffyék leváltottak. A Párbeszéd egyetlen pécsi képviselője azonban Péterffyvel tartott, és kilépett pártjából, tehát Karácsony Gergelyék képviselő nélkül maradtak a helyi képviselő-testületben. Kvázi gyógyírként Kóbor József LMP-s városatya viszont csatlakozott a városvezetéshez, miután Tóth Bertalan a Baranya 2-es választókörzetben felkarolta az MSZP-t faképnél hagyó Szakács László előválasztási ellenfeleként fellépő Keresztes Lórántot, az LMP parlamenti frakcióvezetőjét.

Ezek a nehezen követhető fejlemények nagyban befolyásolják az előválasztást is.

Nem véletlen, hogy az MSZP bosszút akar állni Melláron, mert az kizáratta egyesületéből a szocialisták által támogatott pécsi polgármestert. Ezért biztatták a város átvilágítását végző Bodnár Imre ügyvédet, hogy induljon el, s meg is adták neki a szükséges hátteret és befogadó nyilatkozatot. Ám ekkor forrásaink szerint Mellár „megzsarolhatta” a Párbeszédet, hogy kilép a parlamenti frakciójukból, ezzel pedig a törpepárt elvesztette volna a maradék befolyását is, s ami legalább ennyire fontos, a képviselőcsoport működésével járó állami támogatást. Ezért kellett Karácsony Gergelynek kézbe vennie a dolgokat, annak ellenére, hogy a Párbeszédnek is egyre nagyobb teher Mellár személye, de az előbb említettek miatt mégis szükség van rá. Az esetet egyébként a Telex arra használta fel, hogy az éppen csökkenő támogatottságú főpolgármestert cselekvőképes szereplőként mutassa be a balos közvélemény szemében.

A Fidesznek Mellár lenne jobb

Így végül Mellár mögött áll az MSZP, a Párbeszéd, az LMP, a Jobbik és a Mindenki Magyarországa Mozgalom, ellenfele pedig a meglehetősen súlytalan momentumos Nemes Balázs lesz, akit még a DK, a Liberálisok, valamint az Új Világ Néppárt támogat. Mármint hivatalosan. A helyi szocialisták – akiket Tóth Bertalan forrásaik szerint dróton rángat – ugyanis nem tudnak Mellárnak megbocsátani az önkormányzati kavarásai miatt, a momentumosoknak viszont saját jelöltjükkel volt korábban vitája. Kérdéses, hogy a helyi DK-sok – akiknek a jelöltje, Auth István végül visszalépett Nemes javára – mennyire lesznek aktívak.

Így az esélyeket nagyon nehéz megítélni, hiszen

két nagyjából azonos erejű politikai tömb áll egymással szemben.

Az mindenesetre Mellár ellen szól, hogy összerúgta a port Puch László egykori szocialista pártpénztárnokkal, aki igazi baloldali oligarchaként befolyásolja a helyi politikai küzdelmeket a pénze, gazdasági befolyása és kapcsolatai révén. A pécsi Fideszben éppen emiatt és a Mellár táborában uralkodó zűrzavar, az általa (is) okozott önkormányzati káosz miatt bizakodva tekintenek a jövő évi választásra, hiszen a politikailag tapasztaltabb és ismertebb közgazdász előválasztási győzelme a botrányok ellenére is valószínűbbnek tűnik, mint Nemes Balázs sikerének lehetősége. A momentumos politikust azonban Mellárral szemben eddig még elkerülték a nagyobb botrányok, és az új politikai generáció tagjaként szólhat a bizonytalanokhoz és a fiatalokhoz, ennek köszönhetően erősebb riválisa lehetne a kormánypárt jelöltjének jövő tavasszal.

 

Nyitókép:MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
enes
2021. szeptember 08. 07:35
Presbiter is? Kurátor is?
szodabár
2021. szeptember 08. 07:10
Ez az ember egy aljas áruló. Legutóbb éppen helyi színekben verte át a hülye pécsieket. Megérdemlik.
rókabácsi
2021. szeptember 07. 21:01
ez az eset amikor a tudós elszámolja magát!
nyugalom
2021. szeptember 07. 18:30
Geliket is vizsgaztatta vagy ötödik tagnak kell?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!