Orbán Viktor: Magyarország erősebb lesz a járvány után, mint a járvány előtt volt

2021. február 15. 11:01

A következő hónapokban három nagy feladaton dolgozik majd a kormány: végigviszik a tömeges oltási akciót, fokozatosan kivezetik a korlátozásokat az emberek véleménye alapján, és végrehajtják a gazdasági újraindítási akciótervet – fogalmazott napirend előtti felszólalásában a kormányfő. Összefoglalónk.

2021. február 15. 11:01
null

Mint arról korábban írtunk, indul az évad az Országgyűlésben. Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első ülésén Kövér László házelnök az elmúlt időszakban meghalt három (Szabó Ferenc, Tímár György, Pánczél Gyula) volt képviselőre emlékezett. Az ülés ezt követően napirend előtti felszólalással folytatódott, amelyre előzetesen Orbán Viktor miniszterelnök is jelentkezett.

Minden a koronavírus elleni küzdelemről szólt

A kormányfő beszéde elején közölte, tájékoztatást ad az elmúlt két hónapról. Orbán Viktor elmondta, hogy a járványügyi szakemberek tudásával nem egyenlő a politikusok tudása, de az utóbbiaké a felelősség. A védekezés irányítása kormányzati feladat, de a járványügyi szakemberek véleménye mindig megjelenik a döntésben. A kormányfő elmondta azt is, a védekezés idején működnie kell az országnak, és ezt a nyári nemzeti konzultáció idején határozták meg az emberek. Orbán elmondta, válságkezelésünk következetes, november óta nem változtattak az intézkedéseken, ezért is sikerült kordában tartani a járványt.

Ismét emelkedő tendencia jöhet a járványban, ezért szükség van az eddigi szabályok szigorú, és következetes betartásáa, és a parlament felhatalmazására – mondta a kormányfő.

– tette hozzá. Nem majd, hanem gyorsan kell minél több vakcinát szerezni.

Oltóanyag, nemzeti konzultáció

Nem engedhetjük meg, hogy amivel a vajdasági magyarokat oltják, azok ne lehessenek elérhetőek Magyarországon – mondta a kormányfő. Orbán Viktor közölte, hogy 2,5 millió ember oltására elegendő vakcinát vásárolnak a Sinopharmtól. „Az európai vakcinaellátás bizonytalanságai mellett sikerült elérni, hogy május végéig 3,5 millió emberrel többet tudunk beoltani, mint egy hasonló méretű nyugati ország” – mondta a kormányfő. Reális esélyünk van arra, hogy április elejére a 2 millió főt is meghaladja a beoltottak száma – tette hozzá. Magyarországnak minden oltóanyagra szüksége van, mert ez vezet vissza a normális élethez.

Nem a vakcina területén kell bizonygatni az amerikaiak és a brüsszeliek iránti elkötelezettséget, és nem szabadna ebből politikai kérdést csinálni – mondta Orbán Viktor. Csak olyan korlátozásokat van értelme bevezetni, amit a többség elfogad, és érvényt lehet szerezni annak – tette hozzá. Az oltási program elindulásával egy új szakaszba léptünk.

Orbán Viktor elmondta, hogy ismét konzultációt indítanak 7 kérdésben az újraindításról.

A konzultáció online lesz.

A munkahelyek megvédése volt a legfontosabb feladat, a válságkezelés sikeres volt

Orbán Viktor elmondta, hogy a járvány előtt gyorsan nőtt a gazdaság, alacsony és csökkennő hiány mellett. 2020-ban a járvány nagyot ütött a magyar gazdaságon, de nem omlott össze. A válságkezelés lényege a munkahelyek megvédése volt, hitelmoratóriumot vezettek be. 3300 milliárd maradt az embereknél – tette hozzá. 1434 magyar vállalkozásnál indult beruházásvédelmi akcióterv. Garanciaprogramokat vezettek be, és sokat költöttek arra, hogy a Széchenyi-kártya program elérhető legyen. A gazdaságba áramoltatott források több mint fele a kis- és középvállalkozásokhoz került.

Orbán Viktor elmondta, a válságkezelés sikeres volt, mert 2020 decemberében ugyanannyian dolgoztak, mint a járvány előtt. A foglalkoztatottak száma elérte a 4,5 milliót – tette hozzá. A munkanélküliséget tekintve a hazai adat a harmadik legjobb. A korlátozások enyhítése az oltások terjedésével kezdődik. Gazdaságújraindítási-akcióterv indul – tette hozzá.

Hét fontos pont a gazdaság újraindítása mellett

A miniszterelnök közölte, hét lépésből áll az ország gazdaságának újraindítása, amelyek a következőek:

  • a lakásépítés áfájának 5 százalékra csökkentése,
  • bértámogatás nyújtása a vállalkozásoknak,
  • a 13. havi nyugdíj visszaépítése,
  • az orvosi bérek jelentős emelése,
  • jövedelemadó mentesség biztosítása a 25 éven aluliaknak,
  • 10 millió kamatmentes kölcsön biztosítása a bajba jutott vállalkozásoknak,
  • lakásfelújítási támogatás.

„A következő időszak legnagyobb nyertese a felsőoktatás lesz” – tette hozzá a kormányfő. Mint fogalmazott: „2010 előtt a nyugdíjasokkal fizetették meg a válság árát” – közölte Orbán Viktor.

Magyarország erősebb lesz a járvány után, mint előtte volt

Orbán Viktor elmondta, hogy erős ország Magyarország, mert Brüsszelben több csatát nyert, és megbecsülik azokat, akik egy életet ledolgoztak és jobbá tették családjuk és az ország életét. 

Magyarország erősebb lesz a járvány után, mint előtte volt

A 25 éven aluliak adómentességéről azt mondta, hogy ilyenre nem volt még példa. A fiataloknak munka mellé jár az adómentesség, és a különféle családtámogatási lehetőségek – mondta Orbán Viktor. A következő hónapokban három nagy ügyön dolgoznak: végigviszik a tömeges oltási akciót, fokozatosan kivezetik a korlátozásokat az emberek véleménye alapján, és végrehajtják a gazdaság újraindítási akciótervet. Magyarország erősebb lesz a járvány után, mint előtte volt – mondta Orbán Viktor.

Az elkövetkezendő feladatokról

„Végig fogjuk vinni az oltási akciót, ki fogjuk vezetni a korlátozásokat, újra fogjuk indítani a gazdaságot” – összegezte a kormány terveit a miniszterelnök.

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 354 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pelso j.
2021. február 15. 20:29
Most látom, az orvosi bérek jelentős emelése, - mint a gazdaság újraindításának egyik eleme..... A plafon, az jól meg van ott építve.
olajfa1
2021. február 15. 19:58
a magyar gazdaság eddig elég jól állta a vírus gazdasági "ütését"... Mondhatnám a magyar gazdaság bebizonyította, hogy ütésálló!!! A Gyurcsány kormány a mostani gazdasági válságnak az egytized nagyságu válág hatására is gazdasági csődbe jutott!!!... Csak hogy legyen mihez hasonlítani ezt a helyzetet...
flesh ripper
2021. február 15. 19:51
Ez a hír: https://index.hu/belfold/2021/02/15/eltunt-kereses-korozes-kepviselo-szeged-szabo-balint/
kozmosz
2021. február 15. 19:11
Hihi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!