Orbán: Nem lehet szembeállítani a versenyképességet és a szolidaritást

2011. január 31. 17:54

Az Európai Uniónak el kell kerülnie, hogy belső vitáiban szembeállítsák a versenyképességet és a szolidaritást, mert akkor az utóbbi veszíteni fog – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Brüsszelben, az Európai Bizottságnak az unió felzárkóztatási (kohéziós) politikájáról rendezett konferenciáján.

2011. január 31. 17:54

A kormányfő hangoztatta: azt is ki kell mondani, hogy a kohéziós politika nem egyszerűen redisztribúciós, a forrásokat újraelosztó politika, hanem egyúttal versenyképesség-javító rendszer is. Az ebből eddig részesedő régiók jelentős eredményeket tudtak felmutatni – tette hozzá. Az Európai Bizottság háttéranyaga szerint az EU kohéziós politikája – amely hét év alatt hozzávetőlegesen 350 milliárd eurót mozgósít – 455 nemzeti, illetve regionális program számára biztosít támogatást.

„Soros elnökként éppen az az egyik legnehezebb feladatom, hogy miközben politikákat vitatunk meg, mindez ne vezessen oda, hogy a következő hét év pénzügyi perspektívájáról szóló vita túl hamar megkezdődjön” – mondta a kormányfő. Hozzátette: ugyanakkor ő is érzi, hogy „már mindenkinek viszket a tenyere, és szeretne belevágni ebbe a vitába” . Fontosnak tartotta a miniszterelnök azt is, hogy a kohéziós politika ne csak a legszegényebb országok régiói számára legyen nyitott, hanem minden EU-tagállam számára.

A kormányfő előtt José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke mondott beszédet, aki azt hangoztatta, hogy az EU történetében talán a legnehezebb időszakban került sor a konferenciára. A háromévente megrendezésre kerülő kohéziós fórumra a brüsszeli bizottság ezúttal a 27 tagállam legmagasabb szintű döntéshozóit hívta meg, a kétnapos eseményre körülbelül 800 résztvevő érkezett.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Arma Gedeon
2011. február 01. 09:14
Zsidó szervezetekkel tárgyalt a kormány http://hirszerzo.hu/belfold/20110201_targyalt_magyar_kormany "A tárca közlése szerint a jelenlévők nyugtázták, hogy a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítványnak (MAZSÖK) nyújtott 50 millió forintos - fel nem használt - állami támogatást a kormány változatlanul az "uratlan vagyon" felkutatására ajánlja fel és át fogja adni az ezt végző szervezeteknek." Az adófizetők pénzén kutathatják, milyen állami, vagy egéyb tulajdonokat kéne még nekik átadni. "uratlan vagyon" nem maradhat, Valakiknek Uralkodnia kell...
Arma Gedeon
2011. január 31. 23:55
Izrael magyarországi helytartója interjút adott Otthon: http://hirszerzo.hu/belfold/20110131_orban_antiszemitizmus "Kitért arra, hogy az izraeli tőke milyen területeken van jelen Magyarországon, s többek között hozzátette: "örülünk, hogy az izraeliek ott vannak és bízunk abban, hogy szélesítik tevékenységüket"." "Izrael esetleges EU-tagságára vonatkozóan Orbán azt mondta: "ismervén álláspontjukat az EU vezető államainak, nem hiszem, hogy ez reális lehetőség lenne a közeljövőben. Teoretikusan azonban nem szabad elvetnünk. Jó kapcsolatunk van Izraellel, de minden ez ügyben tett lépés viharos vitákat kavar az Unióban. Mindentől függetlenül nagymértékű ellenállás van az EU-ban bármiféle további bővítés tekintetében. Az anyagi nehézségek az embereket sokkal óvatosabbá tették és a politikusoknak alkalmazkodniuk kell nemzeteik elvárásaihoz. Ezért a következő években nem esik majd sok szó az Unió bővítéséről, sajnálatomra. Azon munkálkodom majd, hogy ezt a hozzáállást megváltoztassam, de az általános vélemény szemben áll az enyémmel." "
marko11
2011. január 31. 18:28
Nekünk, magyaroknak az utolsó 20 év bőséges tapasztalattal szolgált a versenyképesség vs. szolidaritás témában. Láttuk, hogy a szolidaritás, szinte minden téren, gyakorlatilag kimúlt. Csak a dzsungelharc virult! Miközben a versenyképességünk is "sikerült" lerontani. Így lett ká Európa vezető országából a futottak még kategória. Remélem új korszak kezdődött tavasszal! Reméljünk!
kulalak
2011. január 31. 18:16
Ebbol balhe lesz es a nep nem fog megtudni semmit a hatter-targyalasokrol ebed kozben. Pedig ott lesz az igazi bunyo. El kell érni, hogy az EU olyan országokból álljon, amelyeken belül „választói motivációik szempontjából többségben vannak az inkább a versenyképesség növekedésében érdekelt társadalmi csoportok”, mint a redisztribúcióban érdekeltek – fogalmazott (OV). Akinek van fule, hallja meg.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!