Komoly próba előtt áll Magyarország – vajon meddig lesz még hazai zöldség és gyümölcs?
Az utóbbi 30 évben a nehézségek ellenére is megtartottuk vezető szerepünket. A klímaváltozás, a munkaerőhiány és a generációváltás azonban óriási kihívást jelent.
Összesen 21,5 milliárd forint hiányzik az agrárköltségvetésből a nemzeti támogatási oldalról - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárügyekért felelős államtitkára.
A Mezőfalván nyilatkozó Czerván György kifejtette: a jövő évi költségvetési előirányzatot legalább ezzel az összeggel növelni kell. A hiányzó forrás elsősorban az állattenyésztési támogatásokat érinti - tette hozzá.
Oláh István, a mezőfalvai Her-Csi-Hús Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a cég a mezőfalvai telepet összesen 300 millió forintos beruházással fejlesztette, 150 millió forintos támogatás mellett.