A Néppárt olasz szárnya még nem tudja, hogy Von der Leyennel kampányolni árt-e, vagy használ
Először meg sem hívták, aztán eldugták, végül beszóltak neki.
Először meg sem hívták, aztán eldugták, végül beszóltak neki.
Ronda lenne, ha Magyar Péter demokratikus elveit rögtön az első érdekmérlegelés alkalmával elvinné az áradó Tisza.
Gerzsényi Gabriella kerek-perec kijelentette, hogy unalmasnak tartja a homogén közösségeket.
Schiffer András és Lánczi Tamás ütköztették véleményüket a közelgő választás és a szuverenitás témájában is a Scrutonban.
Melyik az öt legfontosabb európai ügy, amelynek jövőbeli kezelése a voksolás eredményétől függ? Melyik frakció lesz a Fidesz uniós pártcsaládja? A Fidesz EP-delegációjának elnökét kérdeztünk podcast-műsorunkban.
Ezek közül a főpolgármester-jelöltek és pártlisták közül választhat majd.
Von der Leyenék a baloldal támogatását kérnék az Európai Parlamentben.
Pénteken 16 órakor jár le a határidő, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) eddig két listát vett nyilvántartásba.
A volt miniszterelnök azt is kijelentette, hogy „természetesen ez nem ugyanaz az Európai Unió, mint az akkori”.
Régebben kíváncsiak voltak a véleményemre, mostanában nem kérdeztek, de nem is tudnék sok jót mondani. Interjú.
Az EP-képviselők felvennék a deepfake és a mesterséges intelligencia elleni harcot.
„A béke színe a narancs, a béke neve a Fidesz” – jelentette ki a külügyminiszter.
A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója arról is beszélt, hogy „a baloldal elvenné a magyarok pénzét”.
Az európai vezetőkkel szemben a kontinens választóinak több, mint kétharmada békepárti álláspontot képvisel.
A kormánypártok kedd este benyújtották az újabb gyermekvédelmi törvénycsomagot, amely értelmében a jövőben tovább szigorodhatnak majd a pedofilokat sújtó büntetések. Kocsis Mátét, a Fidesz frakcióvezetőjét a törvénycsomag főbb pontjairól, a hatályba lépés várható időpontjáról, az európai parlamenti választás tétjéről is kérdeztük. Interjúnk.
Hogyan szavazunk júniusban? Miről szól ez az egész? Összeszedtük, mit érdemes tudni a 2024-es az EP-választásról.
A Politico már a mostani bizottsági elnök lehetséges utódait veszi sorra.
„Aki az ellenzék megosztására törekedett, az Orbán rendszerét tartotta hatalomban” – jelentette ki egy interjúban a DK EP-képviselője.
No migration, no gender, no war! Ez áll a választási manifesztumban – közölte a miniszterelnök kampányindító beszédében.