A demokratikus kultúra, amennyiben valóban demokratikus, nem irányul semmiféle konszenzusra.
„A demokratikus kultúra, amennyiben valóban demokratikus, nem irányul semmiféle konszenzusra. Amit ma demokratikusnak neveznek, és főként az, amit ötven és száz év múlva annak fognak nevezni, a jelenlegi tendenciák alapján egyáltalán nem tartalmazza és a jövőben sem fogja tartalmazni a konszenzus lehetőségét. A »nemzeti minimumról« megértőbben kell szólnunk, habár az is csak illúzió, és végső soron az előbbivel egy tőről fakad. Azokkal érdemes szóba állni, akik a »nemzeti maximumot« (Békés Márton) tűzik a zászlajukra. A többé-kevésbé »nyitott«, plurális, de azért politikailag még nem teljesen szétesett társadalmakra jellemző egy centrifugális erő, ami szétszórja a különféle értékrendeket, és lehetetlenné teszi a találkozást középen. És, lássuk be, Európában szinte minden társadalom ilyen állapotban van.
Olyan, hogy »demokratikus konszenzus«, egyszerűen nincs. Plurális, nyitott és egyáltalán: liberális hatás alatt álló társadalmakat tekintve a demokrácia és a konszenzus képzettársítása olyan fogalmi ellentmondás, amely a legkézenfekvőbb módon hordja magában saját érvényességének cáfolatát. Ezzel kapcsolatban is a Nyugat felé szokás mutogatni, az állandóan polgárháborús hangulatban forrongó Franciaország és az Egyesült Államok felé. Hol is figyelhető meg az a bizonyos konszenzuális demokráciamodell?
Ami a kérdés érdemét illeti, a konszenzus csak egy szűk elit körében lehetséges. Egyébként csak kivételes forradalmi helyzetekben fordul elő, hogy a népet lenyűgözi önnön általános akaratának illúziója, amit utána évszázadokig konszenzusként emlegetnek. A ma ismert formájában a konszenzuskereső politika egy sosem létezett testrész fantomfájdalmától átjárt ficamlás. Egy »utópikus test« (Michel Foucault) épségének nosztalgiája, a kortársi liberalizmus alapérzülete, amelyet Jean Baudrillard nyomán leghelyesebb lenne transzpolitikának nevezni. Ó, ha csak annyi eszünk lenne, mint a verebeknek, beláthatnánk, hogy a konszenzus a liberális hegemónia kódneve. A sokféle vágy, a fényes kínálat, a bolond kiáltozása, a nehéz keleti illatok, a kapitalista galambok, az ezerféle érték és csereérték, a verébgondolatok – ugyanannak a körforgása. A konszenzuális érték szemkápráztató örvénylése ez.”
Fotó: 写協代表 / Yomiuri / The Yomiuri Shimbun via AFP
Az új közvélemény-kutatás szerint az EU-s polgárok lesújtó véleménnyel vannak az Európai Bizottság munkájáról. A válaszadók 63 százaléka szerint a testület munkája elégtelen. Ursula von der Leyen mindenesetre az újraválasztását kéri.
„Legfőbb sértett”, „új Márki-Zay” – így jellemezték többek között Magyar Pétert a szombati performansza után a közéleti szereplők.
A publicista nem rejtette véka alá a véleményét Varga Judit exférjéről.
A világháló korában nem lehet ugyanúgy működni, mint 1938-ban.
„Kormányzati ügyekkel foglalkozom, tévésorozatokkal nem foglalkozom. Minden jót maguknak!” – mondta a 444-eseknek a kormányfő.
Az ügynek köze lehet az Anonymous-videóhoz is.
A francia elnök szerint meg kell vizsgálni, hogy milyen megoldások adhatnak valódi védelmet a kontinensnek.
Az MCC főigazgatója szerint a vita megszűnése rossz hatással lesz a tudományra, a gondolkodásra és az intellektuális fejlődésre is.
