Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
Ha Berlin nem vizsgálja felül vitatott gázadótörvényét, az Európai Bizottság jogsértési eljárást indíthat.
Nyitókép: Mecklenburg–Elő-Pomeránia, Mukran kikötő, mélyhűtött földgáz (LNG) kirakodóállomás (Stefan Sauer/dpa/AFP)
Az EU bíróság elé citálja Németországot, ha Berlin nem vizsgálja felül a német kormány által kivetett, sokak által kezdetektől vitatott gázadótörvényt, amely a szomszédos országok szerint árt az orosz energiától való való függőség csökkentésére irányuló erőfeszítéseknek, mondta az Európai Bizottság egyik magas rangú tisztviselője a Politicónak.
Mint ismeretes, Németország 2022-ben vezette be ezt az adófajtát, hivatalosan azért, hogy ellensúlyozzák azt a tízmilliárd eurós költségvetési hiányt, amely a 2022-es árrobbanás idején a jelentős földgázvásárlásokból adódott. Németország szomszédai azonban úgy vélik, mindez sértheti a gáztárolásra vonatkozó uniós szabályokat,
és alááshatja a blokk egységes piacát azzal, hogy felhajtja az árakat, és arra ösztönzi a többi résztvevőt, hogy olcsóbb orosz energiát vásároljanak.
Az Európai Bizottság osztja ezeket az aggályokat. Ahogyan a testület egyik magas rangú tisztviselője fogalmazott, „okunk van arra, hogy ezt a törvényt a versenyjog és az egységes piac szabályainak egyértelmű megsértésének tekintsük. Ha Németország nem tesz lépéseket a jogsértés orvoslására és az adónem eltörlésére vagy olyan mértékű csökkentésére, hogy az ne okozzon zavart az egységes piacon, akkor a következő hónapokban elkerülhetetlen lesz a jogi lépés.”
Az uniós jog szerint ugyanis a bizottság „jogsértési eljárást” indíthat, ha úgy ítéli meg, hogy egy ország megsértette a brüsszeli szabályokat; ez a többszöri felszólítások után pénzügyi szankciókkal járhat. A jogi vita középpontjában egyébként az EU egységes piaca áll mint az unió identitásának és gazdaságának központi eleme, ami lehetővé teszi az országok és a vállalkozások számára a szabad versenyt.
Németország ezt az elvet rúgta fel, amikor bevezette a gázimportadót azt követően, hogy a nagykereskedelmi gázárak rekordmagasra nőttek, miután Moszkva csökkentette az exportot, büntetésül az Ukrajnának nyújtott európai támogatások miatt – a rövid távú szállítások felvásárlása miatt Németországnak hatalmas gázszámlája lett.
Az intézkedés eddig nagyjából egymilliárd eurót hozott Berlinnek, ám felháborodást váltott ki más uniós tagállamok körében.
Annál is inkább, mert a blokk 2027-ig meg akarja szüntetni Moszkva fosszilistüzelőanyag-importját; eddig ez csak kétharmadában sikerült, arról nem is beszélve, hogy több közép-európai ország továbbra is nagymértékben függ Moszkvától.
A múlt hónapban Ausztria, Magyarország, Szlovákia és a Cseh Köztársaság az uniós energiaügyi miniszterek ülésén felszólította Brüsszelt, hogy foglalkozzon a német gázadóval, „amely jelentős kihívások elé állítja az európai gázpiacot, és tágabb értelemben hatással van az energiabiztonságra, a gazdasági versenyképességre és az EU-n belüli szabályozási koherenciára”, ám a németek kötik az ebet a karóhoz a szabályozás törvényességét illetően.
„A gáztárolási díj nem diszkriminatív, és minden országra azonos mértékű” – nyilatkozta ezzel kapcsolatban a német gazdasági minisztérium szóvivője a Politicónak, egyben megerősítette, hogy kormánya informális tárgyalásokat folytat a bizottsággal az uniós jog esetleges megsértése ügyében. Hozzátette, hogy Berlin jól feltöltött tartalékai jelentősen hozzájárultak az árak stabilizálásához és a piacok megnyugtatásához nemcsak Németországban, hanem más európai országokban, illetve azt is állította, hogy az uniós gázkereskedelmet „nem korlátozza ez az adó, így az orosz gázra való átállás nem indokolható”.
A szakértők azonban koránt sincsenek az igazáról meggyőződve, Aura Săbăduș, az ICIS piackutató cég vezető gázpiaci elemzője szerint ha nem szüntetik meg ezt az adót,
akkor a közép- és kelet-európai országok továbbra is az orosz gáztól fognak függeni mindaddig, amíg az olcsóbb marad, mint más importtermékek.
„Az EU ezért a jogi lépések kilátásba helyezésével éppen megfelelő üzenetet küldi Németországnak, amelynek a megszorításai érthetők, de ennek nem az EU belső piacának tönkretétele a módja” – érvelt Săbăduș.