Észt miniszterelnök: Ha Ukrajna elesik, veszélybe kerül egész Európa!
Kaja Kallas szerint Észtországnak esze ágában sincs katonákat küldeni Ukrajnába, de jobb, ha erről Vlagyimir Putyin nem tud biztosat.
Megdöbbentő nyilatkozatot tett Jake Sullivan.
Nyitókép: Drew Angerer / Getty Images
Az Ukrajinszka Pravda arról ír, hogy Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó nem említette Ukrajna területi integritásának helyreállítását a győzelmi feltételek között. Szerinte Ukrajna akkor győz, ha szuverén, demokratikus és szabad országként kerül ki a háborúból – de ennyi, konkrétumok nélkül.
„Azt mondtam, hogy ma Ukrajnának győznie kell. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy
Ukrajna szuverén, független, szabad ország legyen, a jövőbeni agressziót elrettenteni képes, erős, dinamikus demokráciával, mélyen demokratikus intézményekkel,
olyan gazdasággal, amely nemcsak a hagyományos iparágakban, hanem a csúcstechnológiában is növekszik, és az orosz támadások ellenére is innoválnak. Ezt jelenti a győzelem” – fejtegette Sullivan.
Hozzátette: „Most már van egy döntő fontosságú katonai dimenzió is – vagyis a szükséges támogatás, ellátmány és fegyverek biztosítása –, hogy hatékonyan tudják végezni a harctéren a feladatukat. Van hírszerzési együttműködésünk, van gazdasági együttműködésünk, van diplomáciai együttműködésünk, amelyet közösen végzünk a demokratikus reformok és a gazdasági reformok érdekében.
Ez egy átfogó és közös erőfeszítés, amelyet elnökünk az Egyesült Államok egyik legfontosabb prioritásaként jelölt meg,
hogy Ukrajna ne csak győzzön, hanem sikeres is legyen”.
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.
Ugyanis ha korrupt lenne, akkor szerinte nem áramlana pénz Ukrajnába.
„Ha kibújtál a behívó alól, akkor szándékosan menekültél el. Akkor nincs jogod azt mondani, hogy ukrán vagy” – fogalmazott Viktor Andrusiv.
Andrej Belouszov szerint az ukrán hadsereg megelőzése érdekében új hadműveleti módszereket kell gyakorolni.