Az energiatakarékosságról

2012. március 31. 13:50
Zöldek

A frakció kéri az európai parlamenti képviselőket, hogy ők is segítsék elő a kezdeményezés eredményességét.

A G/EFA minden frakciónál nagyobb mértékben törekszik egy élhetőbb, „egészségesebb” Európa létrehozásában. Céljuk, hogy minden európai polgár figyelmét felhívják arra, hogy a környezettudatosság a hétköznapokban, kis lépésekben is megvalósítható.
 
A párt 2 képviselője, köztük a frakcióvezetőjük Brenner Gábor (DE), illetve Németh Katalin (FR) is felhívta ma a parlament figyelmét a Föld Órája nevű kezdeményezésre. Ennek a világméretű kezdeményezésnek célja, hogy felhívja az emberek, vállatok, kormányok figyelmét a környezetszennyezés és a túlfogyasztás okozta problémákra. Erre az eseményre minden év márciusának utolsó szombatján, az esti órákban kerül sor, idén ez ma este 20:30-kor kezdődik, és egy órán keresztül hagyjuk, hogy Földünk fellélegezzen.
 
2011-ben 135 ország, 85 főváros és a világ 10 legnépesebb városa közül két európai főváros, London és Párizs is részt vett a kezdeményezésben.
 
A Zöld párt támogatja a Természetvédelmi Világalapot (WWF), és kezdeményezzük, hogy évente legalább négyszer legyen ilyen világméretű energiatakarékosság. Emellett szeretnénk felhívni az emberek figyelmét arra, hogy a hétköznapokban is figyelnünk kell arra, hogy erőforrásainkat felelősen és tudatosan használjuk fel.
 
A frakció kéri az európai parlamenti képviselőket, hogy ők is segítsék elő a kezdeményezés eredményességét, és esti tárgyalásaik során ne használjanak felesleges energiaforrásokat.

A bejegyzés trackback címe: http://rajtadmulik.mandiner.hu/trackback/904