Kettős kudarc a bizottsági üléseken

2012. március 31. 20:48

Mindkét bizottság ülésén szoros eredménnyel ugyan, de nem született megegyezés. Az Európai Néppárt magára találásának és megerősödésének köszönhetően sikerrel szervezte meg az új koalíciót, amely jóval erősebbnek tűnik a délelőttinél.

Főnixmadárként támadt fel poraiból az Európai Néppárt (EPP). A délutáni krízist követően a párt sikeresen visszaszerezte vezető helyét és a bizottsági üléseken történtek alapján az új koalíciós partnereit is jól választotta meg. A költségvetési bizottságban szoros eredmény született a nap végén, 27-28 arányban leszavazták a leszavazták a bizottsági jelentéstevők által által beterjesztett javaslatot, így továbbra sincs megegyezés, a tárgyalások a holnapi napon folytatódnak. A regionális fejlesztési bizottságban 19 szavazattal, 17 ellenében, szintén leszavazták a bizottsági jelentéstevők által beterjesztett javaslatot.

A bejegyzés trackback címe: http://rajtadmulik.mandiner.hu/trackback/918