Taroltak a nettó befizetők

2012. március 30. 23:38

A dobogó mindhárom fokára a fejlett, nyugati gazdaságokat képviselő csapatok kerültek.

A költségvetés modellezésében első helyen Ausztria csapata végzett. Győzelmüket elsősorban a konzekvens tárgyalástechnikájuknak köszönhetik. A csapat tagjai törekedtek a konszenzusra, ugyanakkor szem előtt tartották országuk önös, egyéni érdekeit is, amelyet végig kitartóan képviseltek. Második helyen Hollandia csapata végzett a főösszeg alacsonyan tartásával és ezen belül a disztribúció mértékével kapcsolatos kompromisszumkészségükkel érték el ezt a helyezést, a harmadik Németország a többi nettó befizetővel való kooperációnak köszönheti dobogós helyezését. A további helyezettekkel a saját eredményüket a szervezők és a zsűri fogja ismertetni.

A bejegyzés trackback címe: http://rajtadmulik.mandiner.hu/trackback/891