Dánia: Az a jó, ha egy kicsit fáj

2012. március 30. 08:53

A soros elnök a kompromisszum elérését csak áldozatok árán tartja elérhetőnek, de ezeket kivétel nélkül minden tagállamnak meg kell hoznia.

A soros dán elnökség a kooperáció fontosságára hívta fel a figyelmet a reggeli tárgyalások megnyitóján. A tegnapi nap abszolút nem tapasztalták az együttműködést a tagállamok részéről, még velük a jelenlegi elnökség vezetőivel sem. Ahol körvonalazódni látszik a megegyezés az az igazgatási költségek csökkentése, amellyel a 27 tagállamból 25 egyetért. A dánok szerint nem lehetünk a bürokrácia rabjai. Kiemelték, hogy nem sikerült semmilyen konszenzus az éjszakába nyuló tárgyalásokon. A megegyezés érdekében a realitások talaján kell meghozni a döntéseket. A nettó befizetőknek üzenték, hogy a főösszegcsökkentése és az önös érdekek maximalizálása, nem működik. Dánia végtelenül csalódott az első napi hozzáállások miatt. Három-négy elszeparált csapat dolgozott a kompromisszumon, de még így sem sikerült konszenzusra jutni.

Dánia szerint az egyik legnagyobb hiba az adott potenciálok kihasználatlansága. Az országok adottságaihoz mérten kell az érdekeket egyeztetni, a KAP-ban érdekelteknek és Kohézió Barátainak meg kell találniuk a szövetségeseket. A vidékfejlesztés sok ország érdeke, de még itt sem látszanak az érdemi tárgyalások, pláne a megegyezések. A dánok szerint csak akkor születhet jó döntés, ha mindenkinek egy kicsit fájni fog. Nem lehet olyan ország aki minden téren jól jár. Az északi állam ajánlata, hogy a következő egy órában világos kép alakuljon ki az érdekekről, ezt követően az elnökség a bizottsággal egyeztetne és terjesztenének be egy új javaslatot.

A bejegyzés trackback címe: http://rajtadmulik.mandiner.hu/trackback/854