Finnország – Leszakadunk vagy az innováció útjára lépünk

2012. március 24. 10:29
Finn delegáció

Ha hosszú távon versenyképes és erős Európát szeretnénk, úgy kell kialakítani az Unió költségvetését, hogy sokkal több pénzt fordíthassunk a tudásalapú társadalom megteremtésére. Akik ma a tudás stratégiai szerepét nem ismerik fel, hamarosan stagnálni kezdenek, majd végleg leszakadnak. Akik azonban az oktatáspolitikába fektetnek be, nemcsak kiváló társadalom-, hanem a legjobb gazdaságpolitikába is kezdenek.

A színvonalas oktatás és szakképzés létfontosságú a tudásalapú társadalom megteremtéséhez. Habár az oktatáspolitikai döntések a tagországok nemzeti hatáskörébe tartoznak, az Európai Uniónak mégis közös célokat kell kitűznie és megosztani egymással a jól bevált módszereket. 

Az oktatásnak a versenyképesség fenntartásában és erősítésében kulcsszerepe van. A 2005-ös Pisa-vizsgálat eredményéből kiderült, hogy a „finn csoda” nem a gyermekeink talentumából ered, hanem azokból a metódusokból, amelyeket a hazai oktatási rendszer alkalmaz. Mindez szorosan összefügg az új ismeretek létrehozásával, tehát a K+F-fel is. A két terület nem választható el egymástól, hiszen a tudásátadás és a készségfejlesztés innovatív emberi erőforrást teremt.

A tudomány által megalkotott új technológiák és ismeretek legnagyobb része az iskolarendszeren keresztül jut a munkavállalókhoz, ezáltal pedig a gazdaságba. Az egyes tagállamoknál jelentkező felzárkóztatási igény és a versenyképesség erősítése csak az oktatásra alapozva valósítható meg. Mindezek a folyamatok illetve az ehhez társuló tanulási hajlandóság, valamint a gazdasági rugalmasság hozza létre az innovatív környezetet, ami a siker és a versenyképesség kulcsa.

 

A bejegyzés trackback címe: http://rajtadmulik.mandiner.hu/trackback/659