Dúró Dóra: A Jobbik sokkal több, mint Vona Gábor

2018. június 08. 21:35

Dúró úgy fogalmazott: ha azt látja, hogy van valós társadalmi igény arra, hogy megtartsa a mandátumát és egy új politikai formáció alakul ki, „nem zárkózik el a feladat elől”.

2018. június 08. 21:35

A Jobbik sokkal több, mint Vona Gábor, a párt volt elnöke és az a folyamat, amelyet Vona Gábor és az ő vezetésével a párt végigvitt az elmúlt két évben – mondta Dúró Dóra, aki a nap folyamán jelentette be kilépését a Jobbikból.

Az országgyűlési képviselő pénteken az M1 aktuális csatornán azt mondta: a tisztújításhoz köthető mindaz, ami meghatározza a Jobbikban kialakult helyzetet. Hangsúlyozta: nem szeretett volna kilépni, szerinte nem neki és nem a pártból kizárt Toroczkai László volt alelnök követőinek kellett volna kilépniük, mert ők azt az irányvonalat viszik tovább, amelyet a Jobbik alapító nyilatkozatában is rögzítettek. Ő és Toroczkai László is azt szerette volna, hogy ezt az eredeti irányvonalat visszaállítsák – tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy visszaadja-e mandátumát, úgy válaszolt: nem döntötte el, mindkét oldalról nagy rajta a nyomás. Jelezte: az elnökség felszólította arra, hogy mondjon le róla, a másik részről viszont azt érzi, hogy a csalódottak bíznak benne. Erkölcsileg nagy támogatást jelent neki Pongrátz András, Pongrátz Gergely 1956-os szabadságharcos testvére, aki azt kérte, hogy a Jobbik eredeti szellemiségét képviselje az Országgyűlésben. A végső döntését június 23-a után, a Toroczkai László által szervezett összejövetelt követően hozza meg.

Dúró Dóra úgy fogalmazott: ha azt látja, hogy van valós társadalmi igény arra, hogy megtartsa a mandátumát és egy új politikai formáció alakul ki, „nem zárkózik el a feladat elől”. Kitért arra is: bízik benne, hogy a kilépési hullám jobb belátásra téríti a vezetőket, illetve egy olyan közösség létrehozását eredményezi, amelynek „van lelke” és kitart véleménye mellett „nemzetstratégiai kérdésekben” akkor is, ha ez a liberális oldalnak nem tetszik.

A Jobbikból kilépett pénteken Dúró Dóra mellett férje, Novák Előd, a párt volt alelnöke, Szőcs Norbert, a párt Baranya megyei elnöke, valamint több megyei tisztviselő és tag. A Jobbik etikai bizottsága kora délután jelentette be, hogy előző nap egyhangú döntéssel kizárták a pártból a korábban platformalapítást meghirdető Toroczkai Lászlót.

(MTI)

Összesen 98 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2018. június 10. 07:29
"Dúró Dóra: A Jobbik sokkal több, mint Vona Gábor" Mivel Vóna Gábor egy nagy nulla, így a jobbik biztos hogy több a nullánál.
hentes
2018. június 09. 17:08
Őn hölgyem ki van rúgva. Viselje méltósággal sorsát elmélkedjen hibáin és ne másokat hibáztasson sikertelen árulási kisérletéért.
Kara kán
2018. június 09. 15:47
Vona alapvetően helyes irányba indult el, csak egy dologban tévedett: túl konfrontatív volt a Fidesszel szemben. Az osztrák jobbikosok ilyen szempontból okosabbak, be is kerültek a kormányba.
yndi
2018. június 09. 14:54
Hű, nagyon izgulok, hogy vajon lemond-e majd a mandátumáról június 23-a után. Nem is sejtem, elég fontos érv lesz-e az esküje hozzá, vagy inkább még négy évig felveszi-e a fizetését, hogy a Fidesszel szavazzon mindenben, és ezzel képviselje az új pártját...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!