Fukuyama: Magyarországtól többet vártunk

2013. január 11. 10:36

Francis Fukuyama a Figyelőnek adott interjúban elmondta: csalódásként érte, hogy Magyarország elutasítja a demokratikus gyakorlatot. A japán-amerikai professzor szerint az EU válságát a populizmus súlyosbítja.

2013. január 11. 10:36

Meglepetésként és csalódásként ért, amikor úgy tűnt, hogy [Magyarország] letér arról az útról, amelyet én demokratikus gyakorlatnak tartok. Senkit nem szeretnék megsérteni Romániában vagy Bulgáriában, de Kelet-Európa más országaival szemben őszintén szólva alacsonyabb várakozásokat tápláltunk, mint Magyarországgal szemben” – mondta a Figyelőnek Francis Fukuyama.

A japán származású amerikai professzor az új alaptörvényről elmondta, hogy senki sem érvelt úgy, hogy egy megfelelő parlamenti többségnek ne lenne joga megváltoztatni az alkotmányt. „Az alkotmány módosítása nem lehet könnyelmű cselekedet: egy alkotmánynak az országban kialakult nagyon erős konszenzust kell tükröznie. [...] Azt hiszem, az ilyen hozzáállás elmaradása jelentette a problémát”.

Fukuyama úgy véli, az európai krízisnek nincs még vége, és elhúzódása egyre nagyobb kárt okozhat. „Jelenleg úgy vélem, hogy az EU előbb-utóbb kilábal ebből a válságból, magára talál, és újra növekedni kezd. A kérdés csak az, hogy időközben mekkora kárt tud okozni a populista érzelmek szítása, amely nem egy európai országban felütötte a fejét. Remélem, hogy ez a jelenség nem hatol túl mélyre, de a veszély mindenképpen fennáll”.

A Stanford Egyetem tanára majd negyed évszázada követi figyelemmel a magyar átalakulást. Magyarország iránti érdeklődése 1989 nyarára nyúlik vissza, amikor James Baker amerikai külügyminiszterrel hazánkba látogatott. Fukuyama szerint Magyarország a stabil demokráciába és a tőkés piacgazdaságba való gyors átmenet modellje volt egész Kelet-Európa számára.

Összesen 183 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
grimpic
2013. január 11. 19:13
"Röhögnek rajta, hogy a történelemnek nincs még vége, de ezt akkor (1989) még nem annyira lehetett látni, aki nevet rajta, az sem láthatta." Mi vaaaan? 89-ben nem lehetett látni, hogy nincs vége a történelemnek, vagy mi? Hát látni nem lehetett, de tudni, annál biztosabban lehetett. Már ha józan ésszel rendelkezett valaki.
OberEnnsinnen
2013. január 11. 17:12
Most komolyan. Angol nyelvtudással megtenném. Mert van olyan, hogy mégoly intelligens agy sem képes a lába előtt heverő igazságot meglátni.
OberEnnsinnen
2013. január 11. 17:09
"Fukuyama szerint (1989-ben) Magyarország a stabil demokráciába és a tőkés piacgazdaságba való gyors átmenet modellje volt egész Kelet-Európa számára." Valaki szólhatna Fukuyama professzornak: eme modell megvalósításához sajnos kádárista szakemberek, kádárista titkos- és sajtószolgálat, rendőrség, ügyészség, bíróságok, pedagógustársadalom uralma alatt vágott bele az ország. A szovjet megszállás alatt létrehozott Alkotmány ezt tette lehetővé. Nem véletlenül támadják zsigeri módon az új, magyar Alaptörvényt.
vizesnyolcas
2013. január 11. 16:06
Ez az a filozófus "közgazdász", akinek eddig semmilyen előrejelzése nem jött be. A kutya sem ismerné, ha nem a "liberális" oldalon "focizna".
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!