Nem szakad az LMP Karácsony szerint

2012. november 21. 21:28

Karácsony Gergely kizártnak tartja, hogy szakadás következne be a pártjában vagy az LMP parlamenti frakciójában azt követően, hogy a hétvégi pártkongresszus után létrehozták a Párbeszéd Magyarországért Platformot.

2012. november 21. 21:28

Karácsony Gergely, aki a hét elején mondott le parlamenti frakcióvezető-helyettesi posztjáról, debreceni sajtótájékoztatóján szerdán az MTI érdeklődésére fontosnak nevezte, hogy azokat a szavazókat is képviseljék, akik nem feltétlenül örülnek a kongresszus döntésének.

A politikus a választójog szabad gyakorlása súlyos korlátozásának nevezte a tervezett regisztrációt, és reményét fejezte ki, hogy elfogadása esetén az államfő előzetes normakontrollt kér az Alkotmánybíróságtól. Az új választási eljárásról szóló törvény súlyos seb a választás intézményén, a regisztrációt csak a Fidesz hatalmi igényei indokolják, s a kampánnyal kapcsolatos tiltások is az ellenzéki pártok lehetőségeit szűkítik – sorolta az LMP-s politikus.

„Bízunk abban, hogy az Alkotmánybíróság a sarkára áll (...) s visszaszerezve önnön becsületét, megmarad a magyar alkotmányosság védőbástyájának” – fogalmazott Karácsony Gergely. Hozzátette: ha az államfő nem lép, az ombudsmant kérik fel, hogy forduljon az Ab-hoz utólagos normakontrollt kérve. Ha ez sem megy, a képviselők egynegyedének összefogását kérve, minden ellenzéki – de az alkotmányosságot féltő kormánypárti képviselőre is számítva – kezdeményezik az Ab-nál a törvény felülvizsgálatát – tette hozzá Karácsony Gergely.
 

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kamasuka
2012. november 22. 08:47
Ki nem szarja le mi van az LMPvel? EPic_ http://mno.hu/belfold/navarro-ordit-es-latvanyosan-a-foldre-kerul-1118971 (A buta picsa meg röhög a himnusz alatt ...)
ProfWilliam
2012. november 22. 08:16
Jobb lett volna ha semmmit sem mondanak. Ha egy pártban mindanak valamit, akkor már éppen az ellenkezőjéről kezdenek gondolkodni az emberek .
táltos
2012. november 22. 08:10
Nem süllyedünk, nem süllyedünk!
Antigoné
2012. november 22. 07:53
Tudják, hogy nem szakíthatják szét a pártot: akkor végképp végük lenne. Most inkább belülről bomlasztják. Ez a Gergő jópofa fickónak tűnik, de vigyázni kell vele: kőkeményen SZDSZ-párti volt, most is azt az irányt vinné.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!